Bekapcsolva hagyta az okostelefon funkciót a béna tolvaj

Hafid egész életét látja a mobil gazdája, ugyanis a tolvajnak fogalma sincs róla, hogy minden lépését továbbítja a telefon az igazi tulajdonosának, aki blogot vezet erről. tumblr_mqygokioIS1s3lecdo1_500
Ha a kezünkbe veszünk egy okostelefont, akkor csak ámulunk, hogy már mennyi mindenre képesek ezek a kütyük.

A mobilok ugyanis rég nem csak arra jók, hogy telefonáljunk, SMS-t küldjünk, és esetleg rádiót hallgassunk rajtuk, hiszen szinte az egész készülék egy számítógép, amivel mellékesen lehet telefonálni.

Egy ilyen okos készüléke volt annak a turistának is, akitől Ibizán lopták el a mobiltelefonját. A tulajdonosnak mégsem kellett tehetetlenül elfogadnia a tényt, hogy eltulajdonították a készülékét, ugyanis az eset óta is nyomon tudja követni, hogy mit csinál a tolvaj.

Ez azért lehetséges, mert a világ legbénább tolvaja nem tudja, hogy a lopott okostelefon automatikusan feltölt minden képet és videót az internetre, amit azzal készítenek.

A lopás óta minden képet megkap a tulajdonos, aki már azt is tudja, hogy a tolvajt Hafidnak hívják és Dubaiban él.

A megkárosított tulajdonos egyedi módon állt bosszút. Egy blogot készített, ahol bárki megnézheti, hogy a tolvaj éppen merre jár, mit csinál, s emellett elolvashatja a telefon tulajdonosának, igazán csak velős, megjegyzéseit is.

(Forrás: lifeofastrangerwhostolemyphone.tumblr.com)

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com