Csak 2023-ban érkezik a The Legend of Zelda: Breath of the Wild folytatása

Tíz játék, aminek megjelenésére idén már nem számíthatunk.Remélhetőleg a koronavírus-járvány és más hátráltató tényezők sem akadályozzák meg, hogy az alábbi listában szereplő, 2022-re ígért játékok végre tényleg megjelenjenek 2023-ban.

A The Legend of Zelda: Breath of the Wild folytatása (2023 tavasza): A Nintendo Switch platformra érkezik 2023 tavaszán a 2017-es The Legend of Zelda: Breath of the Wild folytatása, amivel a Nintendo azért óvatos, mert a nyílt világú játékok műfaját megreformáló, díjakat és kritikusok, valamint a rajongók elismerését begyűjtő első rész magasra tette a lécet.

A nemrég 2022-ről 2023 tavaszára halasztott játékról még keveset tudni, ugyanis annak történetét nem árulták el, és videós anyagot sem mutattak be belőle. Sőt, még a pontos cím sem ismert, mert állítólag az túl sokat árulna el a sztoriról.

Pragmata (2023): A PC, PS5, Xbox Series S/X platformokra érkezik a Pragmata, aminek megjelenését 2020-ban jelentette be a Capcom, valamint készült hozzá egy rendkívül látványos, filmszerű előzetes is, ám végül mégsem jelent meg idén a játék.

A bejelentés óta csak teltek a hónapok, a kiadó felől pedig nem érkezett új hír, így igazán senki sem lepődött meg, amikor 2021-ben a Twitteren bejelentették, hogy csak 2023-ban várható a filozofikus hangvételű sci-fi.

Redfall (2023 első fele): A PC, Xbox Series S/X platformokra érkezik 2023 első felében a Redfall, ami estében várható volt, hogy a játékot fejlesztő Arkane austini csapata be fogja jelenti a halasztást. A nyílt világú kooperatív FPS-t 2021-ben mutatták be az E3-on, ahol 2022 nyarára ígérték a megjelenést.

A bejelentés óta eltelt időben azonban szinte semmit sem lehetett hallani a játékról, ezért sejthető volt, hogy rosszul áll a fejlesztés. A jelenlegi ígéret szerint 2023 első felében érkezik a Redfallt.

Black Myth: Wukong (2023): A PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series S/X platformokra érkezik a kínai Game Science 2020-ban bejelentett, Souls-szerű akciójátéka, aminek híre mindenkinek felkeltette az érdeklődését. De nemcsak azért, mert hihetetlenül részletes és látványos grafikával készül, hanem azért is, mert a játékmenet nagyon dinamikusnak és vagánynak ígérkezik.

A stúdió azonban sokáig hallgatott arról, hogy mikorra várható a híres XVI. századi kínai regény, a Nyugati utazás alapján készülő játék, amiben a majomkirályt, Sun Wukongot irányíthatják majd a játékosok, de a közelmúltban kiderült, hogy 2023-ban jelenik meg a Black Myth.

Dead Space Remake (2023. január 27.): A PC, PS5, Xbox Series X/S platformokra érkezik a Motive stúdió játéka, aminek fejlesztői nem veszik félvállról a horrorklasszikus újraalkotását. Bár mélyebb játékmenet bemutató még nincs, mégis az eddig kiadott anyagok szerint nagyon igényes feldolgozás lesz a Dead Space Remake. A játékot eredetileg 2022 októberére ígérték, de aztán elhalasztották 2023 januárjára a megjelenést.

Marvel's Spider-Man 2 (2023): A PS5 platformra érkezik az Insomniac Games csapata által készülő, 2023-ra ígért Marvel's Spider-Man 2. A stúdió megdöbbentő tempóban szállítja a játékokat az elmúlt években, ugyanis 2018 óta előálltak a Marvel's Spider-Mannel, annak a remastered változatával, a Marvel's Spider-Man: Miles Moralesszel és a Ratchet & Clank: Rift Aparttal, ráadásul úgy, hogy a gyorsaság nem ment a minőség rovására.

Mivel a Spider-Man 2 nem ismeretlen terep a fejlesztők számára, ezért remélhetőleg az olyan extrákra is marad idejük, mint például a kooperatív játékmód. A játékban Miles és Peter mellett például Venom is szerepelni fog.Starfield (2023 első fele): A PC, Xbox Series S/X platformokra érkezik a Bethesda sci-fi játéka. A stúdió elég magabiztosan állította a 2021-es E3-on, hogy a Starfield megjelenik 2022. november 11-én, pedig akkor csak egy kis ízelítőt mutattak be a játékból, ami az ígéretek szerint egy Han Solo-szimulátorra fog hasonlítani.

A játékos kap majd egy hajót, amit fejleszthet és amivel felfedezheti a galaxist, valamint beleszólhat a különböző frakciók harcába. Mivel a Bethesda igen ambiciózus terveket dédelgetett, ezért senki sem lepődött meg, amikor bejelentették, hogy a játék csak 2023-ban jelenik meg.

The Wolf Among Us 2: A PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X/S platformokra érkezik a Telltale Games játéka. Bár a stúdió csődje után sokan biztosak voltak abban, hogy nem készül el a The Wolf Among Us folytatása, ám a Telltale feltámadása utána a 2019-es The Game Awardson jelentették be, hogy érkezni fog a noiros hangulatú játék folytatása, amiben a játékosok Bigby Wolffal nyomoznak majd 6 hónappal az első rész történései után. Mivel rögtön egy játékmenet videóval jelentették be, ezért remélhetőleg tényleg megjelenik 2023-ban The Wolf Among Us 2.

Suicide Squad: Kill the Justice League (2023 tavasza): A PC, PS5, Xbox Series S/X platformokra érkezik a Rocksteady kooperatív szuperhősős játéka, amit még 2020 augusztusában jelentettek be, 2022-es megjelenési dátummal.

Habár az azóta eltelt időben több biztató előzetes és játékmenetbemutató is érkezett, mégis végül a koronavírus-járvány és az azzal járó problémák miatt elhalasztották a Suicide Squad: Kill the Justice League premierjét 2023 tavaszára.

Alan Wake 2 (2023): A PC, PS5, Xbox Series S/X platformokra érkezik az Alan Wake 2, ami esetében nincs szó halasztásról, mert a fejlesztő Remedy eleve 2023-ra ígérte a 2021-es The Game Awards-os bejelentéskor.

A közelmúltban kiderült, hogy a Remedy keményen dolgozik a folytatáson, ami az ígéret szerint az elődénél magasabb korhatárbesorolású, túlélőhorror lesz, aminek már késznek tekinthető néhány eleme.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

A technológia fejődésnek tudható be a jelentésbővülés.

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ne maradj le! Ismerd meg a mesterséges intelligencia marketingbeli alkalmazásait, és légy egy lépéssel a versenytársaid előtt!

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

A bűnözők is haladnak a korral.

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Speciális gépek a mindennapokban: nem minden jármű közlekedhet az utakon gond nélkül. De hogyan szállítjuk őket, ha probléma lép fel?

http://ujhazak.com