Egy légkompresszor alkalmazási területei
Bár egy kompresszor feladata világos és egyszerű, az alkalmazási területei ennél jóval összetettebbek. Bár a kínálat meglehetősen letisztult, így sem mindegy, hogy milyen készüléket választunk. A saját igényeink és a készülék paramétereinek érdemes találkoznia.
A különböző eszközök és berendezések jellemzően jól körülhatárolható célokkal rendelkeznek. Léteznek persze félhivatalos, alternatív alkalmazási lehetőségek is, de érdemes a javasolt felhasználási módozatok mentén használni vagy működtetni azokat. Egy légkompresszor esetén azonban meglehetősen világos a helyzet: ha sűrített levegőre van szükség, ez a leghatékonyabb és legegyszerűbb megoldás.
A készülékek feladata világos, használatuk pedig egyszerű és hatékony. Ehhez azonban az is kell, hogy az alkalmazási céljuknak megfelelő eszközt válasszunk. A kínálat mára kifejezetten letisztult, hiszen a légkompresszor forgalmazók polcain jellemzően csak dugattyús és csavarkompresszorokat találunk. Két készülékcsalád, mely képes lefedni minden felhasználói igényt. Önmagában már ez sem kis teljesítmény.
Célnak megfelelő eszköz
Egy légkompresszor esetén tehát első körben azt kell tisztázni, hogy milyen területen, milyen igénybevétel mellett szeretnénk használni. Ha ház körüli, barkács célokról van szó, a legoptimálisabb alternatíva mindenképpen a dugattyús légkompresszor. Ezek gazdaságos, költséghatékony megoldást jelentenek a ház körüli sűrített levegő igények kiszolgálására. Teljesítményükből fakadóan ipari célokra már kevésbé alkalmasak, de a gyártók erre is gondolnak.
A csavarkompresszorok ugyanis éppen ezt az ipari szegmenst hivatottak kiszolgálni. A készülékek belsejében dolgozó csavarok ugyanis folyamatos és nagy teljesítményt biztosítanak, mely ipari körülmények között lényegében nélkülözhetetlen. Egy ilyen légkompresszor ugyan a ház körül is alkalmazható, de bevetésük ilyen körülmények között erősen túlzó. Egy dugattyús modell pedig szinte biztos, hogy az ipar számára elégtelennek bizonyul. Érdemes tehát ismerni a képességeket és igényeket.
Lehetséges alkalmazások
Világos tehát, hogy egy légkompresszor működési jellemzői jelentősen befolyásolják teljesítményüket és azt, hogy hol vethetők be hatékonyan. Az azonban, hogy az előállított sűrített levegőt mire használjuk már más kérdés. Egy dugattyús légkompresszor esetén elsősorban értelemszerűen különböző kisebb, ház körüli feladatokat említhetünk. Gumiabroncsok hatékony felfújása, takarítási, tisztítási munkák és még sorolhatnánk. Egyes speciális dugattyús légkompresszorok pedig akár a fogászat és kozmetika területén is használhatók.
A csavarkompresszorok értelemszerűen ipari célokat szolgálnak, így elsősorban gyártósorok részeiként használják azokat. Pneumatikus eszközök működtetése, tisztítási és szelektálási munkák, egyéb, sűrített levegő részfeladatok egyaránt szerepelnek a palettán. Attól függetlenül tehát, hogy mennyire egyszerű berendezésekről beszélünk, egészen összetett és fontos feladatokra is alkalmasak. Egy légkompresszor tehát többet tartogat, mint elsőre gondolnánk.
Hozzászólások