Egymilliárd dollárt fordít Linux-fejlesztésre az IBM

Az IBM négy-öt év alatt egymilliárd dollárt tervez a Power szervercsaládján futó Linux operációs rendszer fejlesztésére fordítani - írja a Wall Street Journal Digits blogja.

2313950_a22a40ebd1e13ca87655fa5966b5f1d8_wm


Az IBM a Linux legnagyobb támogatóinak egyikeként 2000-ben már bejelentett egy egymilliárd dolláros programot a nyílt forráskódú operációs rendszer fejlesztésére. A Linux azóta széles körű alkalmazást nyert a szerverrendszerek meghajtásában, elsősorban olyan nagy internetes cégeknél, mint például a Google.

Az IBM az egymilliárd dollárt elsősorban a fejlesztési infrastruktúra és a szakembergárda bővítésére kívánja fordítani, hogy segítse a Power szerver felhasználóinak átállását a Unix operációs rendszerről a Linuxra. Kifejezetten erre a célra tervez fejlesztési központot építeni a franciaországi Montpellier-ben az IBM.

Az IBM emellett létrehoz egy ingyenesen igénybe vehető "fejlesztési felhőt" is a Power szervereket használó ügyfelei számára, amelyen Linux alkalmazásokat fejlesztetnek és tesztelhetnek majd.

A Linux amellett, hogy az egyik legelterjedtebb szerver  operációs rendszer, alapjául szolgál a mobil eszközökön futótűzként terjedő Android operációs rendszernek is. Az Android operációs rendszeren végzett változtatások általában megtalálják az utat a Linux operációs rendszer forráskódja felé is, és fordítva - mutatott rá Jim Zemlin, a Linux-fejlesztést koordináló Linux Foundation ügyvezető igazgatója.

Az IBM Linux-fejlesztési tervét formálisan a New Orleansban a héten kezdődő éves LinuxCon konferencián jelenti majd be.

MTI

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com