Értelmetlen játék a Facebookon

Egyre több furcsa mondat bukkan fel az üzenőfalakon, amelyre magyarázatot csak privát üzenetben kaphatunk.facebook-620_1747545a
A legnagyobb közösségi oldalon egymásután terjednek el a különböző játékok, amelyek először még érdekesek, de aztán idegesítőek, mert az egész üzenőfalat beterítik, és ezért érdemleges dolgot már nem is látunk.

Ilyen játék volt az, hogy a hozzánk eső legközelebbi könyvből írjunk ki egy mondatot, vagy éppen egy-egy festő képét tegyük ki az üzenőfalra. Ezek esetében mindig ki kellett írni a játékszabályokat, ám a legújabb „játéknál” nem így van.

Biztos mind felfigyeltünk rá, hogy egyre több ismerősünk ír ki olyan mondatot, aminek semmi értelme. Ilyen például, amikor a szingli barátnőnk kiírja, hogy „Terhes vagyok”, vagy a boldog párkapcsolatban élő ismerősünk megosztja, hogy „Úgy döntöttem, hogy meleg/leszbikus leszek”.

Ha nem kommentáltuk, vagy likeoltuk ezeket a megjegyzéséket, akkor még mindig törhetjük a fejünket, hogy miről lehet szó, ugyanis magyarázatot szigorúan privát üzenetben kaphatunk. Legalábbis eddig, mert most minden kiderül!

A „játék” lényege, hogy van néhány elég kemény mondat, amelyek közül ki kell választanunk egyet, majd azt kiírjuk az üzenőfalra. Fontos, hogy nyilvánosan nem magyarázhatjuk meg a megjegyzést!

Ha valaki nyomott egy likeot, vagy kommentált, akkor annak üzenetben elküldjük a játékszabályokat, a kitehető mondatok listáját, és az illető lelkére kötjük, hogy az egészet titokban kell tartania. A kiválasztott mondatot legalább 24 óráig kint kell hagynunk!

facebook-2Íme, a választható mondatok listája, amelyek közül mindegyiket csak egyszer használhatjuk fel:

1. Én már 42 különböző kapcsolatban voltam.

2. Azt hiszem, szerelmes vagyok valakibe, mit tegyek?

3. Valaki felajánlott nekem egy állást prostituáltként, de bizonytalan vagyok.

4. Úgy döntöttem, hogy többé nem viselek fehérneműt.

5. Még mindig szeretem az exem.

6. Úgy döntöttem, hogy meleg/leszbikus leszek.

7. Terhes vagyok.

8. Gyereket akarok.

9. Egy egér átfutott a lábamon.

10. Örökbe fogadok egy majmot.

11. A férjem / feleségem / szeretője talált új állást, Kínába költözünk.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com