Ha ledfal, akkor használjunk környezetbarátot!

Ma már úton-útfélen – főleg, ha nagyobb városban lakunk – innen is, onnan is villódzó fények, képernyők tűnnek elő, az utcán is úgy közlekedünk, hogy közben „TV-t” nézünk. A ledfalak mint a köztéri kommunikáció divatos elemei egyre inkább terjedőben vannak. Míg korábban csak nagyobb rendezvényeken, koncerteken találkoztunk velük (vagy még ott sem), addig ma már szinte minden utcasarkon, kirakatban szembejön velünk, sőt kisebb vidéki városokban is megjelent.

ledfalak

 

A reklám mindenhonnan folyik, a fő cél, hogy eladjunk valamit, de gondol-e valaki arra, hogy mindez mennyi energiát fogyaszt, mennyibe kerül és hogy valóban szükségünk van-e rá.

Létezik környezetbarát technológia!

Nos, a válasz meglepő, hiszen volt olyan cég, aki gondolt a környezet védelmére is. Ma már köztudott, hogy a LED technológia önmagában is keveset fogyaszt, éppen ez a lényege, ám ha belegondolunk, hogy hány LED izzót tartalmazhat egy-egy ledfal, akkor már korántsem olyan energiatakarékos a rendszer. Éppen ezért fejlesztettek ki olyan ledfalakat, amelyek a nagy felületük ellenére is környezetbarátok és energiatakarékosak. E falaknak már a hőtermelése is elenyésző, amely a korábbi eszközöknél még problémát jelentett. Sokan úgy gondolják, hogy ez az új technológia talán az élettartam rovására megy, ám még ez sem igaz, hiszen ezeknél a paneleknél is lehet százezer óra feletti teljes élettartammal számolni.
A paneleket úgy alakították ki, hogy ne legyen bonyolult a szállításuk, vagyis elemekből építhetők össze, gyakorlatilag bármekkora méretűre. Emellett nagyon kis súllyal rendelkeznek, emiatt nem szükségesek gépek az összeszereléséhez, kézi erővel megoldható.

Nem megy a nézhetőség rovására

A ledfalak alkalmazóinak ezek a tulajdonságok talán elenyészően fontosak, őket elsősorban – érthető módon – a képminőség érdekli leginkább, hiszen a ledfalak célja, hogy a közvetítetni kívánt üzenet elérje az olvasót, fogyasztót. A környezetbarát fejlesztés mellett tett lépések olyan sikeresek voltak, hogy a technológia módosítása nem ment a képminőség rovására, továbbra is lenyűgöző színekkel rendelkezik. A legapróbb részleteket is megjeleníti, legyenek azok álló- vagy mozgóképek. Egy dologra kell odafigyelni, és ez minden ledfal esetében igaz, legyen az kül- vagy beltéri, hogy minél nagyobb egy fal, annál messzebbről élvezhető csak a kép, ezt mindig bele kell kalkulálni a beállításba.
Egy új LED TV-t sikerült úgy kifejleszteni, hogy már minimális távolságról is élvezhető, ez azonban a ledfalakra még nem jellemző általánosan. A LED TV esetében az új generációs LED kijelzők piacán a pixeltávolságot sikerült lecsökkenteni 1,9 mm-re, ami azért egy nagy újítás, mert ez az érték határozza meg, hogy milyen távolságból élvezhető a képminőség. Ha ezt a technológiát sikerül átültetni a LED kijelzők, ledfalak világába, akkor az új távlatokat fog megnyitni az alkalmazhatósági területeken. Jelentős tulajdonsága ez utóbbi technológiának, hogy a fényerő automatikusan állítódik a fényviszonyoknak megfelelően, így bármilyen fényviszony között optimális nézhetőséget biztosít. A villódzásmentes képet a magas képfrissítési aránynak köszönheti. Az alacsony hőkibocsátás a passzív hűtési rendszerének tudható be. Mindezen tulajdonságainak köszönhetően, az üzemeltetése rendkívül olcsó, és összeszerelése is egyszerű, bárhogy variálható, hiszen résmentesen állítható össze. A LED TV-k felhasználási területe igen sokoldalú lehet: alkalmazhatók kirakatokban, köztereken reklámhordozóként, Tv stúdiókban háttérelemként, kiállításokon, múzeumokban információs felületként, rendezvények díszleteként, irodaházak, bankok, hivatalok információs felületeiként.

Hozzászólások

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

A technológia fejődésnek tudható be a jelentésbővülés.

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ne maradj le! Ismerd meg a mesterséges intelligencia marketingbeli alkalmazásait, és légy egy lépéssel a versenytársaid előtt!

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

A bűnözők is haladnak a korral.

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Speciális gépek a mindennapokban: nem minden jármű közlekedhet az utakon gond nélkül. De hogyan szállítjuk őket, ha probléma lép fel?

Olimpia Splendid Dolceclima Air Pro 13 A+ WiFi légkondicionáló értékelése - energiatakarékos partner a forró napokon

Olimpia Splendid Dolceclima Air Pro 13 A+ WiFi légkondicionáló értékelése - energiatakarékos partner a forró napokon

A forró nyári napokon sokat szenved a nyomasztó hőségtől és nem tudja, mit tegyen ellene? Erre a problémára rendkívül hatékony és egyszerű megoldást jelent az otthoni légkondicionáló beszerelése, amely akár egy nagy helyiséget is képes lehűteni. Ráadásul, ha a mobil változat mellett dönt, könnyen és

Hogyan léphet kapcsolatba elsőként az újonnan alakult vállalkozásokkal?

Hogyan léphet kapcsolatba elsőként az újonnan alakult vállalkozásokkal?

Hogyan érheti el elsőként az új cégeket? Lépjen kapcsolatba az új vállalkozásokkal elsőként!

http://ujhazak.com