ITM: több mint másfél milliárd forinttal támogatja a kormány a 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

A fiatalok legrangosabb informatikai világversenyének megszervezését a kormány 1,6 milliárd forinttal támogatta, ezzel is erősítve Magyarország szerepét az információtechnológiai szektorban - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára a tárca pénteki közleménye szerint.Solymár Károly Balázs hozzátette: a 2023-as Nemzetközi Informatikai Diákolimpia szegedi megrendezésének kiemelkedő célkitűzése, hogy egyre több magyar fiatal számára tegye vonzóvá a digitális világot, ezzel ösztönözve őket arra, hogy informatikai felsőoktatási képzéseken szerezzenek diplomát, illetve ezen a területen helyezkedjenek el a munka világában.

    
Az informatikai diákolimpiát a Digitális Jólét Nonprofit Kft. szervezi, a helyszínt a Science Park területén a Szegedi Tudományegyetem, a rendezvény szakmai hátterét és a szervezéshez szükséges szakértőket pedig a Neumann Társaság biztosítja. Az eseményre csaknem száz országból érkeznek majd középiskolás diákok.
    

Az évente ismétlődő verseny nemcsak azonnali sikereket biztosít az érmeket szerző középiskolásoknak, hanem a hosszú távú karrierjükben is kulcsszerepet játszhat. A megmérettetésen eredményesen szereplő diákokért ugyanis a világ legrangosabb egyetemei versengenek, egy itt szerzett érem belépőt jelenthet a világ legnagyobb szoftverfejlesztő és hardvertervező cégeihez is - mutatott rá Solymár Károly Balázs a közleményben.
    

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora hangsúlyozta: büszkék arra, hogy 2023-ban az egész világon reflektorfénybe kerülhet a kiemelt kormányzati projekt keretében megvalósuló, ELI lézeres kutatóközpont köré épülő Science Park Szeged fejlesztés, amely Magyarországon egyedülálló módon segíti elő a kutatási és fejlesztési erőforrások koncentrációját.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Rémisztő videojátékok

Rémisztő videojátékok

Horrorfilmbe illő jelenetekkel találkozhatsz ezekben a videojátékokban.

Hogyan kell kezelni a Google Cloud Platformot? Íme, itt van öt hasznos tanács!

Hogyan kell kezelni a Google Cloud Platformot? Íme, itt van öt hasznos tanács!

A Google Cloud Platform lehetővé teszi a stabil és gyors alkalmazásfejlesztést a vállalkozások számára kész felhőszolgáltatással. A cikkünkben hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet hatékonyan kezelni a felületet.

Marketing-trükk: hogyan szerezzünk új ügyfeleket vállalkozásunk számára?

Marketing-trükk: hogyan szerezzünk új ügyfeleket vállalkozásunk számára?

A vállalati ügyfelek megszerzése hagyományos módszerekkel időigényes és drága folyamat. Precízen célzott marketing adatbázis vásárlásával ez gyorsabbá és megfizethetőbbé válik.

5 + 1 trükk és tipp, amivel előbbre kerülhetsz a keresőkben

5 + 1 trükk és tipp, amivel előbbre kerülhetsz a keresőkben

Megvan az áhított domain, sikerült egy tárhelyet találnod neki, már csak be kéne indítani valahogy az online vállalkozást.

A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze 3 százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak hálózatát az Intel megbízásából végzett régiós felmérés szerint, amelyből ...

Megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőivel az Európai Bizottság

Megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőivel az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság (EB) megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőinek képviselőjével és társulást hozott létre, amelynek köszönhetően Európa felkészültebbé válik a kibertámadásokkal sz...

Előre menekül az Apple a hatóságok elől

Előre menekül az Apple a hatóságok elől

Az Apple az iPhone és az iCloud biztonságának fokozásával kívánja okafogyottá tenni a készülékek és adatállományok titkosításának feltörésére vonatkozó hatósági megkereséseket. A Techcrunch hírport...

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma egy vírusvédelmi cég szerint

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma egy vírusvédelmi cég szerint

Tavaly 50 százalékkal több androidos kártevőt regisztrált a G Data német vírusvédelmi cég, mint 2014-ben, az idén pedig további fenyegetések várhatók. Az MTI-hez kedden eljuttatott összegzés szerin...

Új elnökségi tagok az informatikai szövetség élén a digitális gazdaság fejlesztéséért

Új elnökségi tagok az informatikai szövetség élén a digitális gazdaság fejlesztéséért

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közgyűlésén új elnökségi tagokat választottak, külön alelnöki pozíciót szentelve a digitális transzformáció témakörének - kö...

Készülőben a nem megfigyelt társadalom!

Készülőben a nem megfigyelt társadalom!

Ruhák, anti-arcok és a kütyük a Nagytestvér ellen, avagy hogyan lehetne megvédeni az ártatlan társadalmat a megfigyelések ellen? Valós iparág van fejlődőben annak érdekében, hogy adatainkat megvédje....

http://ujhazak.com