NFM: két informatikai vállalkozással bővült a Programozd a jövőd! program

A meglévő négy mellett két informatikai vállalkozással bővült a Programozd a jövőd! program, amely 21 felsőoktatási intézményben indít díjmentes képzéseket, elsősorban informatikus hallgatóknak - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán péntek reggel.Kara Ákos elmondta: a szeptemberben induló program piaci szereplők bevonásával olyan informatikai kurzusokat biztosít hallgatóknak, amelyek eddig a piaci szférában voltak elérhetők, és sok pénzbe kerültek.

Az előzetes jelzések alapján a képzést szeptembertől 1500 hallgató kezdheti meg, összesen pedig 6-8 ezer fiatal részvételét várják - említette. Hangsúlyozta, a kormány az informatikai képzést a középiskolákban a következő években több mint 1200 pályaorientációs programmal népszerűsítené, a felsőoktatásban pedig gyakornoki program indítását tervezi.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Rémisztő videojátékok

Rémisztő videojátékok

Horrorfilmbe illő jelenetekkel találkozhatsz ezekben a videojátékokban.

Hogyan kell kezelni a Google Cloud Platformot? Íme, itt van öt hasznos tanács!

Hogyan kell kezelni a Google Cloud Platformot? Íme, itt van öt hasznos tanács!

A Google Cloud Platform lehetővé teszi a stabil és gyors alkalmazásfejlesztést a vállalkozások számára kész felhőszolgáltatással. A cikkünkben hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet hatékonyan kezelni a felületet.

Marketing-trükk: hogyan szerezzünk új ügyfeleket vállalkozásunk számára?

Marketing-trükk: hogyan szerezzünk új ügyfeleket vállalkozásunk számára?

A vállalati ügyfelek megszerzése hagyományos módszerekkel időigényes és drága folyamat. Precízen célzott marketing adatbázis vásárlásával ez gyorsabbá és megfizethetőbbé válik.

5 + 1 trükk és tipp, amivel előbbre kerülhetsz a keresőkben

5 + 1 trükk és tipp, amivel előbbre kerülhetsz a keresőkben

Megvan az áhított domain, sikerült egy tárhelyet találnod neki, már csak be kéne indítani valahogy az online vállalkozást.

A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze 3 százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak hálózatát az Intel megbízásából végzett régiós felmérés szerint, amelyből ...

Megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőivel az Európai Bizottság

Megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőivel az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság (EB) megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőinek képviselőjével és társulást hozott létre, amelynek köszönhetően Európa felkészültebbé válik a kibertámadásokkal sz...

Előre menekül az Apple a hatóságok elől

Előre menekül az Apple a hatóságok elől

Az Apple az iPhone és az iCloud biztonságának fokozásával kívánja okafogyottá tenni a készülékek és adatállományok titkosításának feltörésére vonatkozó hatósági megkereséseket. A Techcrunch hírport...

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma egy vírusvédelmi cég szerint

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma egy vírusvédelmi cég szerint

Tavaly 50 százalékkal több androidos kártevőt regisztrált a G Data német vírusvédelmi cég, mint 2014-ben, az idén pedig további fenyegetések várhatók. Az MTI-hez kedden eljuttatott összegzés szerin...

Új elnökségi tagok az informatikai szövetség élén a digitális gazdaság fejlesztéséért

Új elnökségi tagok az informatikai szövetség élén a digitális gazdaság fejlesztéséért

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közgyűlésén új elnökségi tagokat választottak, külön alelnöki pozíciót szentelve a digitális transzformáció témakörének - kö...

Készülőben a nem megfigyelt társadalom!

Készülőben a nem megfigyelt társadalom!

Ruhák, anti-arcok és a kütyük a Nagytestvér ellen, avagy hogyan lehetne megvédeni az ártatlan társadalmat a megfigyelések ellen? Valós iparág van fejlődőben annak érdekében, hogy adatainkat megvédje....

http://ujhazak.com