Oroszország a kibertámadások legkedveltebb célpontja lett

Míg korábban a zsarolóvírus-fenyegetések általában elkerülték Oroszországot, a háború kitörése óta a kibertámadások legkedveltebb célpontja lett, a biztonságtechnikai szoftvereket fejlesztő ESET elemzése szerint a háború kezdete óta megnőtt az amatőr zsaroló- és adattörlőprogramok száma, amelyek készítői gyakran a harcoló felek egyike mellett foglalnak állást, és a támadásokat személyes bosszúként állítják be.A társaság közleménye szerint a háborúban a spam és az adathalász fenyegetések is megjelentek. Közvetlenül a február 24-i események után a csalók elkezdték kihasználni az Ukrajnát támogatni próbáló embereket, fiktív jótékonysági szervezetek és adománygyűjtő akciók által. Az ESET adatai már az invázió első napján a spamek nagymértékű megugrását mutatták.
    

Az idén márciusban és áprilisban már tömeges spam-kampányokat indítottak Microsoft Word dokumentumok felhasználásával, ami miatt az észlelések száma 113-szorosára emelkedett 2022 első harmadában. Az Emotet kampányai megjelentek az e-mail fenyegetések között is - ezek 2022 első harmadában 37 százalékos emelkedést mutattak.


(Az Emotet elsősorban a banki szektort célzó kártevők terjesztőjeként vált ismertté, és továbbra is az egyik legköltségesebb és legpusztítóbb kártevők közé tartozik, amely a kormányzati-, magán-, és pénzügyi szektort egyformán célozza. Újabb változatai - a különböző letölthető modulok révén - a banki adatok ellopása mellett szinte bármilyen más káros tevékenységre is alkalmasak, például zsarolóvírus telepítésére.)
    

A kiberbiztonsági vállalat telemetriai mérései számos más, az orosz-ukrán háborúhoz nem kapcsolódó fenyegetést is észleltek. Az ESET kutatói megerősítették, hogy az Emotet - amely elsősorban spam e-maileken keresztül terjed - a tavalyi törlési kísérletek után visszatért, és újra felbukkant. Működtetői az év első harmadában több spamkampányt indítottak, és támadási kísérleteik több mint százszorosára nőttek - közölték.


A vírusriport ugyanakkor megjegyzi, hogy ezek a kampányok talán az utolsók voltak ebből a fajtából, mivel a Microsoft nemrégiben úgy döntött, az Office programokban alapértelmezés szerint letiltja az internetről elérhető makrókat. A változást követően az Emotet üzemeltetői más támadási módokat kezdtek tesztelni.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hogyan kell kezelni a Google Cloud Platformot? Íme, itt van öt hasznos tanács!

Hogyan kell kezelni a Google Cloud Platformot? Íme, itt van öt hasznos tanács!

A Google Cloud Platform lehetővé teszi a stabil és gyors alkalmazásfejlesztést a vállalkozások számára kész felhőszolgáltatással. A cikkünkben hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet hatékonyan kezelni a felületet.

Marketing-trükk: hogyan szerezzünk új ügyfeleket vállalkozásunk számára?

Marketing-trükk: hogyan szerezzünk új ügyfeleket vállalkozásunk számára?

A vállalati ügyfelek megszerzése hagyományos módszerekkel időigényes és drága folyamat. Precízen célzott marketing adatbázis vásárlásával ez gyorsabbá és megfizethetőbbé válik.

5 + 1 trükk és tipp, amivel előbbre kerülhetsz a keresőkben

5 + 1 trükk és tipp, amivel előbbre kerülhetsz a keresőkben

Megvan az áhított domain, sikerült egy tárhelyet találnod neki, már csak be kéne indítani valahogy az online vállalkozást.

A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze 3 százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak hálózatát az Intel megbízásából végzett régiós felmérés szerint, amelyből ...

Megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőivel az Európai Bizottság

Megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőivel az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság (EB) megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőinek képviselőjével és társulást hozott létre, amelynek köszönhetően Európa felkészültebbé válik a kibertámadásokkal sz...

Előre menekül az Apple a hatóságok elől

Előre menekül az Apple a hatóságok elől

Az Apple az iPhone és az iCloud biztonságának fokozásával kívánja okafogyottá tenni a készülékek és adatállományok titkosításának feltörésére vonatkozó hatósági megkereséseket. A Techcrunch hírport...

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma egy vírusvédelmi cég szerint

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma egy vírusvédelmi cég szerint

Tavaly 50 százalékkal több androidos kártevőt regisztrált a G Data német vírusvédelmi cég, mint 2014-ben, az idén pedig további fenyegetések várhatók. Az MTI-hez kedden eljuttatott összegzés szerin...

Új elnökségi tagok az informatikai szövetség élén a digitális gazdaság fejlesztéséért

Új elnökségi tagok az informatikai szövetség élén a digitális gazdaság fejlesztéséért

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közgyűlésén új elnökségi tagokat választottak, külön alelnöki pozíciót szentelve a digitális transzformáció témakörének - kö...

Készülőben a nem megfigyelt társadalom!

Készülőben a nem megfigyelt társadalom!

Ruhák, anti-arcok és a kütyük a Nagytestvér ellen, avagy hogyan lehetne megvédeni az ártatlan társadalmat a megfigyelések ellen? Valós iparág van fejlődőben annak érdekében, hogy adatainkat megvédje....

A nyílt dokumentumformátum közigazgatási alkalmazását javasolja az ODFA Magyarország

A nyílt dokumentumformátum közigazgatási alkalmazását javasolja az ODFA Magyarország

Az amerikai szoftvercégekkel kötött stratégiai megállapodások nemzetbiztonsági veszélyeire hivatkozva a nyílt dokumentumformátum alkalmazását javasolja a miniszterelnöknek írt nyílt levelében az ODFA ...

http://ujhazak.com