Palkovics: 2020 végére akár százezren szerezhetnek alapismereteket a Mesterséges Intelligánciáról Magyarországon

A Mesterséges Intelligencia (MI) koalíció akcióterve részeként új kutatóközpont- és adatvagyon-ügynökség jön létre - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden kedden az Infotér konferencia kapcsán szervezett sajtótájékoztatón.Mint mondta, várhatóan jövő év elejére készül el a mesterséges intelligencia országstratégia, melynek megszületésével az ország versenyképessége új alapokra helyeződik. A csütörtökig tartó Infotér konferencia nulladik napján az innovációs és technológiai miniszter bemutatta a készülő országstratégia első cselekvési csomagját jelentő Mesterséges Intelligencia Akciótervet.

    
Közölte: az akcióterv kiemelt céljai közé tartozik a mesterséges intelligencia jelentőségének tudatosítása a társadalmon belül, valamint a megfelelő intézmények létrehozása és működtetése, mint például a kutatási terepként működő Kiválósági Központ életre hívása 2020-ban. Fontos annak tudatosítása, hogy a mesterséges intelligencia jólétünk szolgálatába állítható, nem kell attól tartani, hogy megjelenése munkalehetőséget von el az embertől - húzta alá.     


Mint mondta, olyan adatpiac-teret építenek, amely összeköti a keresleti és kínálati oldalt valamint közadat-portált hoznak létre a Belügyminisztériummal közösen. A MI Koalíció azt vállalta, hogy a lakosság egy százalékát bevonja a mesterséges intelligencia (MI) képzésbe és készül egy mesterséges intelligencia térkép is, mely Magyarország versenyképességét, erősségeit hivatott feltérképezni - tette hozzá.
    

Palkovics László nyitóelőadásában elmondta, hogy a mesterséges intelligencia jelenléte 14 százalékkal növeli a globális GDP-t és egyre nagyobb súllyal szerepel a közlekedésben, például az önvezető autók egyre nagyobb számban való megjelenése is ezt mutatja. Közölte: fontos a közlekedési folyamatok fenntarthatósága, amelyhez például az autonóm járművek azzal járulnak hozzá, hogy több közlekedhet belőlük ugyanazon az infrastruktúrán, mint a hagyományos autókból. Ennek az az oka, hogy nem kell figyelembe venni az emberi tényezőt, nem kell számolni például a vezető fékezéskor jelentkező reakcióidejével.
    

Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a biztonságos közlekedést veszélyeztető drónok jelenléte radikálisan nő a légiközlekedésben, fontos tehát, hogy egy biztonságért felelős szervezet tisztában legyen ezek tevékenységével. Mivel jelenleg nincs a felderítést szolgáló késztermék a piacon, ezért a HungaroControl a világelsőséget megcélozva drónfelderítő rendszer telepítésén dolgozik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

5 + 1 trükk és tipp, amivel előbbre kerülhetsz a keresőkben

5 + 1 trükk és tipp, amivel előbbre kerülhetsz a keresőkben

Megvan az áhított domain, sikerült egy tárhelyet találnod neki, már csak be kéne indítani valahogy az online vállalkozást.

A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze 3 százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak hálózatát az Intel megbízásából végzett régiós felmérés szerint, amelyből ...

Megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőivel az Európai Bizottság

Megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőivel az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság (EB) megállapodást írt alá a kiberbiztonsági ágazat szereplőinek képviselőjével és társulást hozott létre, amelynek köszönhetően Európa felkészültebbé válik a kibertámadásokkal sz...

Előre menekül az Apple a hatóságok elől

Előre menekül az Apple a hatóságok elől

Az Apple az iPhone és az iCloud biztonságának fokozásával kívánja okafogyottá tenni a készülékek és adatállományok titkosításának feltörésére vonatkozó hatósági megkereséseket. A Techcrunch hírport...

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma egy vírusvédelmi cég szerint

Ötven százalékkal nőtt az androidos kártevők száma egy vírusvédelmi cég szerint

Tavaly 50 százalékkal több androidos kártevőt regisztrált a G Data német vírusvédelmi cég, mint 2014-ben, az idén pedig további fenyegetések várhatók. Az MTI-hez kedden eljuttatott összegzés szerin...

Új elnökségi tagok az informatikai szövetség élén a digitális gazdaság fejlesztéséért

Új elnökségi tagok az informatikai szövetség élén a digitális gazdaság fejlesztéséért

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közgyűlésén új elnökségi tagokat választottak, külön alelnöki pozíciót szentelve a digitális transzformáció témakörének - kö...

Készülőben a nem megfigyelt társadalom!

Készülőben a nem megfigyelt társadalom!

Ruhák, anti-arcok és a kütyük a Nagytestvér ellen, avagy hogyan lehetne megvédeni az ártatlan társadalmat a megfigyelések ellen? Valós iparág van fejlődőben annak érdekében, hogy adatainkat megvédje....

A nyílt dokumentumformátum közigazgatási alkalmazását javasolja az ODFA Magyarország

A nyílt dokumentumformátum közigazgatási alkalmazását javasolja az ODFA Magyarország

Az amerikai szoftvercégekkel kötött stratégiai megállapodások nemzetbiztonsági veszélyeire hivatkozva a nyílt dokumentumformátum alkalmazását javasolja a miniszterelnöknek írt nyílt levelében az ODFA ...

Egy év alatt 37 millió felhasználót ért adathalász támadás

Egy év alatt 37 millió felhasználót ért adathalász támadás

Az elmúlt 12 hónapban 37,3 millióra nőtt az internet felhasználókat ért adathalász támadások száma világszerte, az egy évvel korábbi időszakban mért 19,9 millióról a Kaspersky Lab felmérése szerint. ...

XBox One - a legjobb bemutató videó

XBox One - a legjobb bemutató videó

Az elmúlt napokban hangos az Internet az XBox One és a PS4 közötti különbségekről, fejlesztési irányokról. Az eddig megjelent tartalmak mind, szinte egyöntetűen a PS4 irányzatát tartják megfelelőnek....

http://ujhazak.com