Internet Explorer 10 még többeknek

A Microsoft tavaly októberben bocsátotta rendelkezésre az Internet Explorer 10-et a Windows 8 használói számára, kedden pedig felhasználók milliói számára tette elérhetővé más platformon is a szoftvert - adta hírül a Reuters. Azt a szoftvert, amelytől a fejlesztők kifejezetten remélik, hogy a rövid idő alatt egyre nagyobb teret hódító Google Chrome sikerét megpróbálják visszaszorítani, és visszacsábítsák a júzereket a Microsoft saját termékére.

Az IE10 csempéje a Windows 8 operációs rendszeren Az IE10 csempéje a Windows 8 operációs rendszeren

Az IE 10 közel 20%-kal gyorsabb elődjénél, az IE 9-nél, és nagy gondot fordítottak a táblagépek érintőképernyős kezelésére is; s olyan jól sikerültnek tekintik, hogy egyenesen azt remélik tőle, hogy az emberek jobban meg fogják fontolni a Windows táblagépek vásárlását, mintsem az Apple termékeit, így az iPadet, mivel az (alapesetben) nem futtatja az Explorert.

Mindezzel együtt, a NetMarketShare adataira támaszkodva az IE még mindig a vezető böngésző, mivel a felhasználók 55%-a még mindig ezt használja, noha az utóbbi években jelentős visszaesés volt tapasztalható a Google Chrome és a Mozilla Firefox böngészőkkel (17 és 20%) szemben. Az Explorer 10 ráadásul a Win8 operációs rendszer megjelenése óta meglehetősen jó kritikákat kap, és egyenesen a legjobb Explorernek lett titulálva elődjei közül, de nem határozták meg döntő módon jobbnak a Chrome-nál és a Firefoxnál.

A mobilvilágban egyelőre a Safari a vezér a maga 61%-os felhasználói népszerűségével az Apple iPhone és iPad tulajdonosainál, míg az Android böngészője csupán 21%-on áll. Mindezek mellett a Microsoftnak még hova fejlődnie, minthogy a tavaly októberi indítás óta is kevesen voltak, akik táblagépükön (beleértve a cég saját fejlesztésű gépét, a Surface-t is) a Windows 8 rendszerét használják: a NetMarketShare adatai szerint mindössze 2,3%-os felhasználói aránnyal bírnak, és ez egyelőre meg is magyarázza az IE10 alacsony ismertségét. Mivel azonban most a 700 milliós táború Windows 7 felé is kiterjesztették a hozzáférhetőséget, hamarosan kiderül, hogy valóban sikerül-e javítani a térhódító böngészőkkel szemben.

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com