Átadták az ITM és az OTP Bank együttműködésével elkészült szuperszámítógép első egységét

Átadták az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank együttműködésével megvalósult szuperszámítógép hardverének első, önállóan működő egységét -  a gép Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangján szólalt meg hétfőn Budapesten, az OTP Bank székházában.A hároméves fejlesztés teljes költsége 7,3 milliárd forint, ebből 2,5 milliárd forintot biztosít az Innovációs és Technológiai Minisztérium - közölték az MTI kérdésére. Palkovics László kiemelte: a kormány célja, hogy 2030-ra még versenyképesebbé tegye az országot. Ennek megvalósítása érdekében az állami és piaci szféra folyamatos és szoros együttműködésére van szükség. Az egyik ilyen terület a mesterséges intelligencia felhasználása, amelynek jó példája az esemény - tette hozzá a miniszter.
    

A hétfőn átadott szuperszámítógéppel a legkorszerűbb, mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló, magyar nyelvi modellt fejlesztenek. Ez egyebek mellett telefonos ügyfélszolgálatokon képes kezelni akár a teljes banki folyamatot - mondta. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Magyarország számára is fontos mérföldkőnek nevezte a digitális fejlesztésekben a tárcával aláírt együttműködést, és a megvalósuló fejlesztést. A bankrendszeren belül az OTP eddig is élen járt a digitális fejlesztésekben, ezért tudta megőrizni a versenyelőnyét - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sem alkatrész, sem pénz

Sem alkatrész, sem pénz

Ha előre utal egy interneten kínált termékért egy olyan személynek, akit korábbról nem ismert, szinte biztosan futhat a pénze után.

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Melyik híresség, műsor, recept volt 2023 legkeresettebb szava?

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Íme a legveszélyesebb TikTok- és Youtube-kihívások!

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Tizenöt híres fotó, amiről kiderült, hogy csak megszerkesztett átverés.

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Megérkezett a Google éves listája.

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Az életükkel játszanak azok, akik kipróbálják az új kihívást.

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

A katasztrófalány, a túlragaszkodó barátnő, a sikersrác sem olyan, mint régen volt.

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

A közösségi oldal alapítója amellett, hogy elismerte, hogy hibáztak, bocsánatot kért, és szigorítást ígért.

10 abszurd online szolgáltatás

10 abszurd online szolgáltatás

Bárki igénybe veheti az anyuka bérlést, a krumplin való üzenést, de azt is, hogy helyette szakítsanak.

10 félelmetes internetes történet

10 félelmetes internetes történet

Túlvilágról érkezett e-mail, borzongató videó, a világháló sötét zugai is szerepelnek a legijesztőbb sztorik között.

http://ujhazak.com