Mutasd a lájkjaid, megmondom, ki vagy

likeA közösségi hálón fellelhető adatok alapján akár 95 %-osan feltérképezhető egy ember személyisége egy tanulmány szerint.

Bármivel, amit teszünk, információkat közlünk magunkról a világgal - legyen az egy általunk hordott feliratos póló, a kedvenc zenekarunk, vagy a bolt, ahova vásárolni járunk. Mindezek apró puzzle-darabkák, melyek személyiségünk kifelé mutatott képét alkotják. Minél több belőlük az ismert elem, annál élesebb, kontúrosabb a kép. De hogy egy számítógépes program mekkora pontossággal le tudja írni legfontosabb személyiségjegyeinket, arra egy közelmúltban született tanulmány mutat rá leginkább.

A cambridge-i egyetem kutatói által végzett vizsgálat egyetlen kiindulópontja egy "Tetszik" gomb volt, melyre 58.000 felhasználó klikkelt rá. Ennek segítségével többek között 93 %-os találati értékkel tudták megállapítani az illető nemét, 73 %-os pontossággal pedig a dohányzókat is azonosítani tudták. "Azt szeretnénk bemutatni, hogy a személyes tulajdonságok milyen széles körét lehet levezetni automatikusan és akkurátusan a Facebook lájkjaiból kiindulva" - nyilatkozták a kutatók. Tanulmányuk során egy olyan matematikai modellt használtak fel, mely egy adott felhasználó lájkjait számolja, és megállapítja, hogy az illető demokrata, vagy republikánus, muszlim avagy keresztény.

A vizsgálatban mintegy 60.000 önkéntes amerikai vett részt, akik engedélyezték, hogy a kutatók hozzáférjenek a lájkjaikhoz. A felhasználók átlagosan 170 lájkolt oldallal rendelkeztek. Az alkalmazott matematikai modell meglehetősen nagy precizitással szűrte ki a személyes jellemzőket, még olyanokat is, mint a politikai beállítottság vagy a szexuális irányultság. A legmagasabb találati számot a bőrszín esetén érték el: az esetek 95 %-ában sikerült eltalálni a valóságot. Ahhoz hogy megállapíthassák a modell által kihozott eredmények helytállóságát, a kutatók egy kérdőívet töltettek ki az célcsoporttal, melyben a személyiségre kérdeztek rá.

Újabban komoly kritikákat váltanak ki a közösségi médiából leszűrt adatokon alapuló kutatások. Adatvédők és politikusok is gyakran tiltakoznak ez ellen a személyiségi jogokra hivatkozva. Nem is beszélve arról, hogy adott esetben az adatok, és így a kutatási eredmények hitelessége is kétségbe vonhatók. A felelősség elsősorban természetesen a felhasználóké, azaz a miénk, érdemes tehát először mérlegelni, mit is szeretnénk megosztani magunkról, és mit nem. Senki se táplálja magát illúziókkal: ami nyilvános, azt fel is használhatják - legyenek ezek büntetőjogi szervek, vagy válóperes ügyvédek, akik akár a közösségi hálón is kutathatnak házasságtörésre utaló jelek után. A Facebook pedig nem csinál mást, mint pénzt keres felhasználóinak személyiségével. Egy jótanács azoknak, akik szeretnék elrejteni, milyen oldalakat lájkoltak: a nemkívánt lájkok könnyen eltüntethetők az idővonalon a biztonsági beállítások opcióján belül.

Forrás: spiegel.de

Hozzászólások

Sem alkatrész, sem pénz

Sem alkatrész, sem pénz

Ha előre utal egy interneten kínált termékért egy olyan személynek, akit korábbról nem ismert, szinte biztosan futhat a pénze után.

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Ezekre kerestünk rá a leggyakrabban a Google Kereső idei magyarországi toplistái szerint!

Melyik híresség, műsor, recept volt 2023 legkeresettebb szava?

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Soha ne próbáld ki ezeket az online kihívásokat!

Íme a legveszélyesebb TikTok- és Youtube-kihívások!

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Hamis volt az interneten futótűzként terjedő fekete oroszlános kép

Tizenöt híres fotó, amiről kiderült, hogy csak megszerkesztett átverés.

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Ezekre a kifejezésekre kerestek rá legtöbbször 2019-ben a magyarok

Megérkezett a Google éves listája.

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Dark webről szerzett dolgokkal próbálnak nézőket gyűjteni a youtuberek

Az életükkel játszanak azok, akik kipróbálják az új kihívást.

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

Így néznek ki ma a népszerű internetes mémek főszereplői

A katasztrófalány, a túlragaszkodó barátnő, a sikersrác sem olyan, mint régen volt.

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

Végre megszólalt Zuckerberg az adatkezelési botránnyal kapcsolatban

A közösségi oldal alapítója amellett, hogy elismerte, hogy hibáztak, bocsánatot kért, és szigorítást ígért.

10 abszurd online szolgáltatás

10 abszurd online szolgáltatás

Bárki igénybe veheti az anyuka bérlést, a krumplin való üzenést, de azt is, hogy helyette szakítsanak.

10 félelmetes internetes történet

10 félelmetes internetes történet

Túlvilágról érkezett e-mail, borzongató videó, a világháló sötét zugai is szerepelnek a legijesztőbb sztorik között.

http://ujhazak.com