Megverték, mert Google Glass okosszemüveget viselt

Egy bárban tartott bemutatott a szakújságíró, amikor ismeretlenek rátámadtak.glass
Megosztja az embereket az „okos” világ. Van, aki már alig várja a legújabb találmányokat, míg más szeretne egy időgépet, hogy visszautazzon abba a korba, amikor még nem voltak ilyen technológiai újdonságok.

A két tábor az esetek többségében békésen megfér egymás mellett, ám ez most megváltozott San Franciscóban, ahol egy nőt támadtak meg azért, mert bemutatta a Google Glass okosszemüveget az egyik bárban.

Sarah Slocum technológiai szakújságíró úgy gondolta, hogy nem lesz abból semmi baj, ha úgy megy el szórakozni, hogy magával viszi a találmányt. A bárban először sokaknak tetszett a rögtönzött demo, ám minden megváltozott, amikor megjelent egy nő és egy férfi.

A páros először verbálisan, majd fizikailag is bántalmazta a nőt, amiért Google Glass van rajta, amit a férfi lekapott az újságíró fejéről, de magával vinni nem tudta. Habár a Google Glass-t sikerült visszaszerezni, Slocum táskáját és okostelefonját magával vitték a támadók.

A bárban tartózkodó szemtanúk elmondták, hogy az érintett bár arról híres, hogy olyan emberek járnak oda, akik nem rajonganak a legújabb technológiai kütyükért, ezért nem meglepő, hogy valakinek nem tetszett az okosszemüveg és az, hogy engedély nélkül felvételeket készítenek róla.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, és valószínűleg gyorsan elfogják a bűncselekmény elkövetőit, ha a Google Glass kiváló felvételeket készített a nőről és a férfiról.

(Forrás: technet)

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com