A német kormány át áll Blackberry 10-re

Lehetséges ugyan, hogy az amerikai piacon elvesztette a harcot a Blackberry, legalábbis ami az állami szegmenst érinti, de nincs okuk a kesergésre mert úgy tűnik a németeknek kellenek.

Nem is akrámelyik állami ügynökségnek, hanem egyenesen a Szövetségi Információ Biztonsági Hivatalnak!blackberry-z10
A szerződés megköttetett és 5000 darab Blackberry Z10-es telefont kell hamarosan leszállítania a cégnek, ezt a hivatal belső használatra vásárolja. A Z10 fel van szerelve az úgynevezett Secusmart technológiával, ami egy komolyabb titkosítási megoldás mind a hang, mind a szöveges üzenetek tekintetében.
Az üzlet most nagyon jól jött a Blackberry-nek mivel régebben ugyan ez a gyártó volt a vezető az üzleti készülékek terén, az elmúlt pár évben jelentősen lemaradt az érintőképernyős telefonok mögött. A most kihozott Blackberry 10 rendszer a Z10-el viszont komoly vetélytársa lehet az iPhone-nak és az Androidos rendszereknek.

A harc így is kemény lesz, mivel az üzleti világban is belefolytak a privát készülékek, és nagy cégeknél sem volt az utóbbi időben idegen, hogy a saját készülékeiket hozták be a céghez, és azokat konfigurálta az IT. Így most a Blackberry-nek a hagyományos értelemben vett céges telefon, és a privát készülék piacon egyszerre kell helyt állnia, amire jó esélye van az új 10-es rendszerrel.

Forrás: allthingsd.com

Hozzászólások

Végzetes balesetekhez vezethet az állandó mobilozás

Végzetes balesetekhez vezethet az állandó mobilozás

Tragédiát okozhat a zombi gyalogos, felrobbanó okostelefon, végzetes áramütés vagy a vezetés közbeni mobilozás.

A leggyakoribb telefonos átverések

A leggyakoribb telefonos átverések

Vigyázz, nehogy te is a szélhámosok áldozatává válj!

Így fog kinézni az új Nokia 3310 - videó

Így fog kinézni az új Nokia 3310 - videó

Visszatért a Nokia 3310-es mobiltelefon egy felismerhető, de új arccal.

Egy izraeli kémprogram megpróbálta feltörni az Apple telefonjait

Egy izraeli kémprogram megpróbálta feltörni az Apple telefonjait

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Egy izraeli fejlesztésű kémprogrammal, egy biztonsági rést kihasználva, megpróbálták feltörni egy arab emberi jogi aktivista telefonját. Az Apple telefongyártó...

Mobil robbant a zsebében és bőrátültetést kellett rajta végrehajtani

Mobil robbant a zsebében és bőrátültetést kellett rajta végrehajtani

Az eset bárkivel megtörténhet bárhol. A problémát egy kis odafigyeléssel meg lehet előzni. Az ausztrál Gareth Clear kerékpározni indult, amikor iPhone-ját farzsebében tartotta. Biciklizés közben a pe...

Ötletes szelfi bot, amely kis helyen elfér

Ötletes szelfi bot, amely kis helyen elfér

A Stikbox egy nagyon ötletes szelfi bottal állt elő! Ha meglátod, biztos megtetszik azonnal és be akarsz szerezni egyet. 8600 forintba kerül és nagyon egyszerű a használata. Egy tokba épített ...

eNet: egyre többen interneteznek okostelefonon

eNet: egyre többen interneteznek okostelefonon

A felnőtt magyar internetezők 62 százaléka használ okostelefont, ami 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az okostelefon-használók számának dinamikus növekedése egyúttal gyorsítja a mobilinte...

Az Apple felzárkózott a Samsung mögé az okostelefon-eladásokban

Az Apple felzárkózott a Samsung mögé az okostelefon-eladásokban

Értékesítési rekord volt az okostelefonok világpiacán a 2014 negyedik negyedévi és a teljes évi eredmény is, az Apple eladásai a negyedik negyedévben megközelítették a Samsungét - írja az amerikai Int...

Itt a világ legvékonyabb okostelefonja. Kevesebb, mint 5 mm! (képek és videó)

Itt a világ legvékonyabb okostelefonja. Kevesebb, mint 5 mm! (képek és videó)

A legpengébb, azaz legvékonyabb mobiltelefon jelenleg a világon, a 4,85 mm-es karcsúságával az Oppo R5. A képernyő mérete: 5,5” képátlójú. Nagyon szép szálcsiszolt alu házzal rendelkezik. 155 gra...

Az év végére 115 országban lesz kapható az iPhone 6 okostelefon

Az év végére 115 országban lesz kapható az iPhone 6 okostelefon

Az amerikai Apple cég hétfői közlemény szerint 2014 végére 115 országban lesz kapható az új iPhone 6 és iPhone 6 Plus okostelefon. Magyarországon október 31-től lesznek elérhetők a legújabb modellek. ...

http://ujhazak.com