Drasztikusan növekszik a lopott okostelefonok piaca

A legutóbbi statisztikák szerint egyre népszerűbb az utcai zsebmetszők körében az okostelefonok, azon belül is az iPhone-ok eltulajdonítása.


Az ügyes tolvaj észrevétlenül dolgozik. Az ügyes tolvaj észrevétlenül dolgozik.

Amerikában a rend őrei külön kifejezést használnak az iPhone lopásokra: apple picking, vagyis almaszedés. A rendőrök szerint árulkodó jel lehet a tolvajok számára a jellegzetes fehér iPhone fülhallgató, mely segíti a tolvajokat, hogy könnyebben kilessék kinél lapul a zsebbe almás telefon.

Az amerikai statisztikák szerint a nagyvárosokban elkövetett lopások 40%-ában iPhone típusú mobiltelefon az eltulajdonított tárgy. Egy rendőrségi szóvivő közzétette továbbá, hogy eddigi tapasztalataik szerint minden új iPhone generáció megjelenésekor jelentősen megemelkedik a szóban forgó telefonok lopása.

Az okostelefonok ideális célpontok a tolvajok számára, hiszen kicsik, ezáltal könnyen eltulajdoníthatóak a tulajdonosok zsebéből, ugyanakkor értékesek, így magas összegekért eladhatóak. Továbbá a kereslet is magas irántuk, hiszen okostelefonok. Egyes vélemények szerint az okostelefonok piaca jelenleg a 30 milliárd dolláros forgalmat is megközelíti. A tolvajok nyereségét csak tovább növeli az a tény, hogy a különböző országokban más és más mobiltelefon értékesítési modellek alakultak ki. Például van, ahol magához a telefonhoz olcsón hozzá lehet jutni, azonban a telefonhoz tartozó előfizetői csomag árai annyira magasak, hogy a vevő tulajdonképpen azokban fizeti meg a telefon valódi értékét. Persze van olyan ország is, ahol ez nem szokás és a telefonhoz a vevő a valódi árán jut hozzá.

A lopott okostelefonok feketekereskedelmének mára az egész világot behálózó útvonalai alakultak ki. Az Amerikában és Nyugat-Európában ellopott okostelefonok értékesítési pontjai főként Kelet-Európában, Ázsiában és Latin-Amerikában találhatóak meg nagy számmal.

A nyilvánosságra hozott rendőrségi statisztikák azt is megemlítik, hogy egyes nagyvárosokban melyek a legkedveltebb telefonlopási helyszínek, például Londonban ilyen közösségi helyszín a kocsma. Annak ellenére, hogy a mai technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy az ellopott telefonokat deaktiválják, illetve lenyomozzák tartózkodási helyüket, a készülékek az esetek többségében mégsem kerülnek elő hála a tolvajok leleményességének. Ezért jobb, ha ezentúl jobban odafigyelünk értékeinkre ezzel is megnehezítve a rafinált bűnözők dolgát.

Forrás: index.hu


Hozzászólások

Végzetes balesetekhez vezethet az állandó mobilozás

Végzetes balesetekhez vezethet az állandó mobilozás

Tragédiát okozhat a zombi gyalogos, felrobbanó okostelefon, végzetes áramütés vagy a vezetés közbeni mobilozás.

A leggyakoribb telefonos átverések

A leggyakoribb telefonos átverések

Vigyázz, nehogy te is a szélhámosok áldozatává válj!

Így fog kinézni az új Nokia 3310 - videó

Így fog kinézni az új Nokia 3310 - videó

Visszatért a Nokia 3310-es mobiltelefon egy felismerhető, de új arccal.

Egy izraeli kémprogram megpróbálta feltörni az Apple telefonjait

Egy izraeli kémprogram megpróbálta feltörni az Apple telefonjait

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Egy izraeli fejlesztésű kémprogrammal, egy biztonsági rést kihasználva, megpróbálták feltörni egy arab emberi jogi aktivista telefonját. Az Apple telefongyártó...

Mobil robbant a zsebében és bőrátültetést kellett rajta végrehajtani

Mobil robbant a zsebében és bőrátültetést kellett rajta végrehajtani

Az eset bárkivel megtörténhet bárhol. A problémát egy kis odafigyeléssel meg lehet előzni. Az ausztrál Gareth Clear kerékpározni indult, amikor iPhone-ját farzsebében tartotta. Biciklizés közben a pe...

Ötletes szelfi bot, amely kis helyen elfér

Ötletes szelfi bot, amely kis helyen elfér

A Stikbox egy nagyon ötletes szelfi bottal állt elő! Ha meglátod, biztos megtetszik azonnal és be akarsz szerezni egyet. 8600 forintba kerül és nagyon egyszerű a használata. Egy tokba épített ...

eNet: egyre többen interneteznek okostelefonon

eNet: egyre többen interneteznek okostelefonon

A felnőtt magyar internetezők 62 százaléka használ okostelefont, ami 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az okostelefon-használók számának dinamikus növekedése egyúttal gyorsítja a mobilinte...

Az Apple felzárkózott a Samsung mögé az okostelefon-eladásokban

Az Apple felzárkózott a Samsung mögé az okostelefon-eladásokban

Értékesítési rekord volt az okostelefonok világpiacán a 2014 negyedik negyedévi és a teljes évi eredmény is, az Apple eladásai a negyedik negyedévben megközelítették a Samsungét - írja az amerikai Int...

Itt a világ legvékonyabb okostelefonja. Kevesebb, mint 5 mm! (képek és videó)

Itt a világ legvékonyabb okostelefonja. Kevesebb, mint 5 mm! (képek és videó)

A legpengébb, azaz legvékonyabb mobiltelefon jelenleg a világon, a 4,85 mm-es karcsúságával az Oppo R5. A képernyő mérete: 5,5” képátlójú. Nagyon szép szálcsiszolt alu házzal rendelkezik. 155 gra...

Az év végére 115 országban lesz kapható az iPhone 6 okostelefon

Az év végére 115 országban lesz kapható az iPhone 6 okostelefon

Az amerikai Apple cég hétfői közlemény szerint 2014 végére 115 országban lesz kapható az új iPhone 6 és iPhone 6 Plus okostelefon. Magyarországon október 31-től lesznek elérhetők a legújabb modellek. ...

http://ujhazak.com