Visszaesett az okostelefonok globális kiszállítása az első negyedévben

Az okostelefonok globális kiszállítása 14,6 százalékkal, 268,6 millióra csökkent az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest - áll az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentésében.Az eladások visszaesése meghaladta az IDC 12,7 százalékos várakozását. Az okostelefonok kiszállítása már a hetedik negyedévben csökkent, elsősorban a gyenge kereslet, a magas infláció és a bizonytalan gazdasági kilátások miatt. Ezen felül  számos régióban továbbra is magasak a termékkészletek, bár ezen a téren javult a helyzet az elmúlt fél évben.
    

Az idei első negyedévben Kínában 12 százalékkal, az Egyesült Államokban 11,5 százalékkal, Nyugat-Európában 9,4 százalékkal csökkent az okostelefonok szállítása a tavalyi első negyedévvel összevetve. A feltörekvő piacokon még ennél is nagyobb, 17-20 százalék közötti volt a visszaesés. A dél-koreai Samsung Electronics kiszállításai 18,9 százalékkal estek a március végével záródott három hónapban, de 22,5 százalékos globális részesedésével megőrizte  piacvezető helyét. Egy éve a piaci részesedése nagyobb, 23,7 százalék volt.
    

A második helyen álló amerikai Apple Inc. kiszállításai szintén csökkentek, 2,3 százalékkal, részesedése a világpiacon azonban 18 százalékról, 20,5 százalékra emelkedett. A harmadik Xiaomi kiszállítása erőteljesen, 23,5 százalékkal esett a tavalyi első negyedévvel összevetve, piaci részesedése pedig 12,7 százalékról, 11,4 százalékra zsugorodott.
    

A negyedik OPPO kiszállításai 6,7 százalékkal csökkentek, viszont a piaci részesedése a tavalyi első negyedévi 9,3 százalékról, 10,2 százalékra nőtt. Az ötödik a vivo lett, amelynek a kiszállítása 18,8 százalékkal csökkent, piaci részesedése pedig 8 százalékról 7,6 százalékra zsugorodott.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Végzetes balesetekhez vezethet az állandó mobilozás

Végzetes balesetekhez vezethet az állandó mobilozás

Tragédiát okozhat a zombi gyalogos, felrobbanó okostelefon, végzetes áramütés vagy a vezetés közbeni mobilozás.

A leggyakoribb telefonos átverések

A leggyakoribb telefonos átverések

Vigyázz, nehogy te is a szélhámosok áldozatává válj!

Így fog kinézni az új Nokia 3310 - videó

Így fog kinézni az új Nokia 3310 - videó

Visszatért a Nokia 3310-es mobiltelefon egy felismerhető, de új arccal.

Egy izraeli kémprogram megpróbálta feltörni az Apple telefonjait

Egy izraeli kémprogram megpróbálta feltörni az Apple telefonjait

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Egy izraeli fejlesztésű kémprogrammal, egy biztonsági rést kihasználva, megpróbálták feltörni egy arab emberi jogi aktivista telefonját. Az Apple telefongyártó...

Mobil robbant a zsebében és bőrátültetést kellett rajta végrehajtani

Mobil robbant a zsebében és bőrátültetést kellett rajta végrehajtani

Az eset bárkivel megtörténhet bárhol. A problémát egy kis odafigyeléssel meg lehet előzni. Az ausztrál Gareth Clear kerékpározni indult, amikor iPhone-ját farzsebében tartotta. Biciklizés közben a pe...

Ötletes szelfi bot, amely kis helyen elfér

Ötletes szelfi bot, amely kis helyen elfér

A Stikbox egy nagyon ötletes szelfi bottal állt elő! Ha meglátod, biztos megtetszik azonnal és be akarsz szerezni egyet. 8600 forintba kerül és nagyon egyszerű a használata. Egy tokba épített ...

eNet: egyre többen interneteznek okostelefonon

eNet: egyre többen interneteznek okostelefonon

A felnőtt magyar internetezők 62 százaléka használ okostelefont, ami 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az okostelefon-használók számának dinamikus növekedése egyúttal gyorsítja a mobilinte...

Az Apple felzárkózott a Samsung mögé az okostelefon-eladásokban

Az Apple felzárkózott a Samsung mögé az okostelefon-eladásokban

Értékesítési rekord volt az okostelefonok világpiacán a 2014 negyedik negyedévi és a teljes évi eredmény is, az Apple eladásai a negyedik negyedévben megközelítették a Samsungét - írja az amerikai Int...

Itt a világ legvékonyabb okostelefonja. Kevesebb, mint 5 mm! (képek és videó)

Itt a világ legvékonyabb okostelefonja. Kevesebb, mint 5 mm! (képek és videó)

A legpengébb, azaz legvékonyabb mobiltelefon jelenleg a világon, a 4,85 mm-es karcsúságával az Oppo R5. A képernyő mérete: 5,5” képátlójú. Nagyon szép szálcsiszolt alu házzal rendelkezik. 155 gra...

Az év végére 115 országban lesz kapható az iPhone 6 okostelefon

Az év végére 115 országban lesz kapható az iPhone 6 okostelefon

Az amerikai Apple cég hétfői közlemény szerint 2014 végére 115 országban lesz kapható az új iPhone 6 és iPhone 6 Plus okostelefon. Magyarországon október 31-től lesznek elérhetők a legújabb modellek. ...

http://ujhazak.com