Schanda: az új VírusRadar mobilos alkalmazás jelentősen hozzájárul a járvány elleni védekezéshez

Mától letölthető a VírusRadar mobiltelefonos alkalmazás, amelynek tömeges használata hasznos eszköz lehet a járvány elleni védekezésben - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.Az államtitkár kiemelte, hogy az alkalmazás használata kétszeresen is önkéntes alapon történik: egyrészt dönteni kell annak a letöltéséről, másrészt a fertőzött használó önként küldi el adatait a járványügyi hatóságoknak. Az applikáció tömeges használatának köszönhetően az azonosított fertőzöttről megmondható, hogy a megelőző két hétben kikhez volt közel, két méteres távolságon belül, legalább 20 percig. Így felvehető a kapcsolat ezekkel az emberekkel, célzottá válik a tesztelés az elkülönítés a járványügyi protokollok, eljárásrendek szerint.

    
Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára hozzátette, hogy az alkalmazás Android operációs rendszerrel már letölthető, és iOS-on hamarosan elérhetővé válik, erről tájékoztatják majd a lakosságot. Az alkalmazás működéséhez aktív Bluetooth kapcsolatra van szükség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com