Sokkoló és GPS az alsóneműben az erőszak ellen

Három egyetemista fejlesztette ki a védelmi rendszert, hogy többé ne szenvedjenek el nemi erőszakot a nők. India_620x350
Indiában nagyon megszaporodtak a nők felé irányuló szexuális bűncselekmények.

Új-Delhiben a közelmúltban erőszakoltak meg tömegesen egy helyi asszonyt.
A jogalkotók természetesen ígéretet tettek rá, hogy tenni fognak valamit, hogy ilyesmi többé ne forduljon elő, de azt már a Chennai SRM Egyetem három mérnök hallgatója, nem volt hajlandó megvárni.


A fiatal kutató trió a saját kezébe vette a nők sorsát, és kifejlesztettek egy megdöbbentő önvédelmi eszközt, a Society Harnessing Equipment-et, amit melltartóba és a bugyiba is be lehet szerelni.
Az eszközbe sokkolót építettek az egyetemisták, ami 82 darab 3800 kV-os ütést képes mérni a támadóra.
Természetesen a ruhaneműt viselő hölgyek biztonságban vannak, ugyanis egy speciális polimer bélés védi meg a viselőt az elektromos kisüléstől.

A kutatók a sokkolón kívül még egy okos ötletet kitaláltak. GPS-t is szereltek a fehérneműbe, úgyhogy ha egy nőt támadás ér, akkor azonnal segélyhívást küldhet a rendőrségnek, vagy más helyekre.

A készítők arra a kérdésre, hogy miért döntöttek úgy, hogy kifejlesztik az eszközt, azt válaszolták, hogy megelégelték, hogy a jogalkotók évekig képesek elhúzni egy-egy jogszabály létrehozását, és ha meg is születne egy törvény a nők védelmének érdekében, az már rég elavult lenne, éppen ezért ők inkább azt szorgalmazzák, hogy a nők védjék meg magukat a szexuális zaklatókkal szemben.

(Forrás: technet.hu)

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com