Sorra gyulladnak ki a Galaxy S4 telefonok

Egyre több híradás szól túlhevült okostelefonokról, amelyek közül volt, amely lakástüzet okozott. a-swiss-womans-samsung-galaxy-s3-catches-on-fire-burns-her-leg
Nem két fillérbe kerülnek a legmodernebb mobiltelefonok, amelyektől azt várnánk, hogy a több százezres árért cserébe, hosszú élettartalmat, megbízhatóságot is kapunk a rengeteg alkalmazás mellé.

Sajnálatos módon ez mégsem így van, ugyanis egy méregdrága, márkás okostelefon is meg tudja keseríteni az életünket például azzal, hogy túlhevül, és kigyullad akár két héttel a vásárlás után.

A telefonok gyártója rendszerint legyint ezekre az esetekre, és azzal magyarázzák a túlhevülést, hogy a mobil tulajdonosa olcsó hamisítványt vett, és ez okolható a problémáért. Ám ez a érvelés most már nem állja meg a helyét!

Az elmúlt hónapokban egyre többször jelent meg olyan hír, hogy egy-egy okostelefon kigyulladt. Legutóbb Pakisztánban keserítette meg egy ember életét a Samsung Galaxy S4, aminek eredeti Samsung volt a hálózati töltője, és az aksija is. A mobil tulajdonosa rádugta a töltőre a készüléket, aminek felgyulladt a microUSB-portja.

Korábban Hongkongban lakástüzet okozott egy ugyanilyen típusú okostelefon kigyulladása, ami szintén eredeti gyártmány volt. Svájcban pedig egy nő zsebében robbant fel a Samsung Galaxy S3 készülék.

Vajon még mennyi telefonnak kell megsemmisülnie ilyen módon, hogy a cég alaposan kivizsgálja az eseteket?

(Forrás: technet.hu)

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com