Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

A technológia fejődésnek tudható be a jelentésbővülés.A Cambridge Dictionary bejelentette, hogy az év szava a „hallucináció”, amivel kapcsolatban felfedték annak jelentésbővülését, ami a technológiafejlődésnek köszönhető. Bár ezt értelemszerűen angol nyelvterületen kutatták, mégis magyarul is hasonló jelentéssel bővült a szó.

A hallucináció hagyományos definíciója az, hogy valaki olyan érzékszervi érzékelést tapasztal meg, ami valójában nincs jelen. Ennek oka lehet például az, hogy valaki beveri a fejét, tudatmódsítószert vett be, vagy az egészség állapota miatt lát valamit, ami nincs ott. A hallucináció tehát azt jelent, hogy az ember olyan dolgot lát, hall, érez vagy szagol, ami nem létezik.

Ezzel szemben az új definíciónak a fejlett technológiához van köze, ami chatbotok formájában terjedtek el a mindennapjainkban, így például a ChatGPT, a Bard, a BingAI, de még a Snapchat is. Ugyanakkor ezek a robotok még nem teljesen megbízhatóak.

Előfordul, hogy nem teljesen pontos az, amit kiadnak, nem ellenőrzik a tényeket, mivel hatalmas mennyiségű adatot elemeznek, miközben emberi párbeszédet folytatnak velünk. Emiatt döntött úgy a Cambridge Dictionary, hogy ezt a jelenséget a mesterséges intelligencia hallucinációjának nevezik el. Vagyis, ha most a mesterséges intelligencia hamis információkat állít elő, akkor azt is hallucinációnak nevezzük.

Az új definíció így szól: „Hallucinációnak nevezzük, amikor egy mesterséges intelligencia (számítógépes rendszer, amely rendelkezik néhány olyan tulajdonsággal, mint az emberi agy, például képes emberinek tűnő módon nyelvet előállítani) hamis információkat állít elő.”

Wendalyn Nichols, a Cambridge Dictionary kiadói menedzsere elmondta, hogy:

„Az a tény, hogy a mesterséges intelligencia képes hallucinációra, arra ösztönöz minket, hogy nekünk, embereknek tovább kell fejlesztenünk a kritikus gondolkodási készségeket ezen eszközök használatakor. A mesterséges intelligenciák hatalmas mennyiségű adatot tudnak feldolgozni, hogy specifikus információkat nyerjenek ki és konszolidálják azokat. Ám minél eredetibbet kérünk tőlük, annál valószínűbb, hogy az eredmény téves lesz. A mesterséges intelligencia eszközök nagy nyelvi modelleket (LLM) használnak, és csak annyira megbízhatóak, amennyire a képzési adataik azok.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ne maradj le! Ismerd meg a mesterséges intelligencia marketingbeli alkalmazásait, és légy egy lépéssel a versenytársaid előtt!

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

A bűnözők is haladnak a korral.

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Speciális gépek a mindennapokban: nem minden jármű közlekedhet az utakon gond nélkül. De hogyan szállítjuk őket, ha probléma lép fel?

http://ujhazak.com