Üzleti intelligencia szolgáltatásokat nyújtó cégbe fektet a PortfoLion

Az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion ötmillió dollárt fektet a big data és üzleti intelligencia szolgáltatásokat nyújtó Starschema Kft.-be - közölte a PortfoLion az MTI-vel kedden.A befektetéséről szóló megállapodást a Gazdasági Versenyhivatal február 15-én hagyta jóvá. A Starschema az első olyan üzleti intelligencia és big data technológiákkal foglalkozó magyar vállalkozás, amelynek a PortfoLion tőkét ad.

    
A Starschema budapesti székhelyű cég, a tőkeinjekciót elsősorban üzleti tevékenységének kiszélesítésére és nemzetközi terjeszkedésre, ezen belül is főként észak-amerikai jelenlétének megerősítésére fordítja. Emellett munkaerőfejlesztésre, szolgáltatási körének kibővítésére és a szakmai partnerkapcsolatok fejlesztésére használja. Kiemelték, hogy a tervek szerint a Starschema beszállítóként a magyarországi nagyvállalati szektort is hozzásegíti az újhullámos big data és mesterséges intelligencia technológiák, valamint a felhőalapú szolgáltatások hatékony alkalmazásához.
    

A tájékoztatás szerint a nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó kft. árbevétele tavaly meghaladta a 2,3 milliárd forintot, ami 20 százalékkal több, mint a 2016-os. A foglalkoztatottaik száma az egy évvel ezelőtti 150-ről 180-ra nőtt, jelenleg 42 nyitott pozíciójuk van. Az adatok alapján a Starschema Magyarország piacvezető big data és üzleti intelligencia szolgáltatásokat nyújtó cége.
    

Közölték, hogy a cég megrendeléseinek mintegy 70 százaléka a tengerentúlról, főként Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik. A Starschema ügyfelei között van az Apple, a Walt Disney, a Pepsi, a Facebook és a világ legnagyobb streaming szolgáltatója, a Netflix is. Az OTP és az Eximbank tulajdonában álló PortfoLion Regionális Magántőke Alap 10 milliárd forint jegyzett tőkével rendelkezik, amelyet fele-fele arányban az OTP Bank Nyrt., valamint az Eximbank Zrt. biztosít.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

A technológia fejődésnek tudható be a jelentésbővülés.

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ne maradj le! Ismerd meg a mesterséges intelligencia marketingbeli alkalmazásait, és légy egy lépéssel a versenytársaid előtt!

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

A bűnözők is haladnak a korral.

http://ujhazak.com