Videojátékokban szerepelt Ellen Page

Tizenkét sztár, akivel nem csak a filmvásznon találkozhatsz.Arról már régebb óta hallani, hogy a Ghost Recon Breakpointban nem más, mint Jon Bernthal lesz a játékosok ellenfele, mint a szakadár Szellemek vezetője, ám arra kevesen számítottak, hogy a Cyberpunk 2077-ben Keanu Reeves tölti majd be egy karakter szerepét.

Pedig, aki jártas a videojáték iparban, az tudhatja, hogy itt is szívesen alkalmaznak hollywoodi sztárokat egy-egy karakter megformálására. A digitalizált hírességekről hosszú listát lehetne összeállítani, de az alábbi gyűjtésben összesen tizenkét színész szerepel.

Ellen Page – Beyond: Two Souls: Könnyű lenne azt gondolni, hogy 2013 szerencsés év volt Ellen Page számára, hiszen két kiemelkedő PlayStation-játékban, a The Last of Us-ban és a Beyond: Two Souls-ban is megjelent, ám az igazság az, hogy csak az utóbbi volt hivatalos szerepe.

A Naughty Dog alkotásában a karaktermodell nagyon erősen emlékeztetett Page-re, ám valójában Ashley Johnson alakította a szerepet. Természetesen Page kifogásolta, hogy lemásolták a kinézetét, úgyhogy Naughty Dog finomított a karakterdizájnon, hogy az jobban hasonlítson Johnsonra.

Ugyanakkor Page-nek nem lehet oka a panaszra, hiszen nagyon jó alakítást nyújtott a Quantic Dream remekében, ahol a mindig kiváló munkát végző Willem Dafoe volt a partnere.

Nathan Fillion – Halo: Már a 2007-es Halo 3 stáblistájára is felkerült Nathan Fillion neve, igaz ott csak a hangját kölcsönözte Reynolds őrmester karakterének. 2009-ben a sztár már nemcsak az orgánumát adta egy másik karakternek, Edward Bucknak a 2009-es Halo 3: ODST-ben, hanem a külsejét is.

Edward Buck alakja a 2015-ös Halo 5: Guardians-ban is megjelent, Fillion pedig akkor is hajlandó volt motion capture kamerák elé állni.

Yvonne Strahovski – Mass Effect: A videojáték sorozatok világában a Mass Effect is egy olyan széria, ahol a nagyszerű karaktereket híres színészek alakítják, így például Ron Perlman, Martin Sheen, Michael Ironside, Jeremy Irons, Willem Dafoe, Olivia Wilde és Tricia Helfer.

Ugyanakkor valószínű, hogy a legtöbb játékos elsősorban a szépséges Miranda Lawson karakterét alakító Yvonne Strahovski nevét jegyezte meg.

Bruce Willis – Apocalypse: A videojátékok filmsztárral történő eladásának első próbálkozásai közé sorolható az Activision PlayStation konzolokra készült külső nézetes shootere, az Apocalypse, ugyanis a később a Tony Hawk sorozatot megalkotó Neversoft már ennek a játéknak a borítójára is Bruce Willis arcképét tette.

A színészt 3D szkennelős technikával és motion capture segítségével próbálták megidézni a videojátékban, de az eredmény nem lett valami jó, ráadásul az PS1 hardvere kevésnek bizonyult ahhoz, hogy elég látványosan elevenítse meg ezt a sok erőforrást igénylő megoldást.

Azt is meg kell említeni, hogy az Apocalypse játékmenet tekintetében sem volt kiemelkedő, de sokan Willis élettelen szinkronját is kritizálták. Annyi haszna mégis volt a játéknak, hogy a stúdió később megalkotta a Tony Hawk sorozatot és a Spider-Man játékot.Sam Witwer – Star Wars: The Force Unleashed: A Star Wars rajongók számára valószínűleg ismerős Sam Witwer neve, ugyanis ő adta a hangját Darth Maulnak a Star Wars: A klónok háborújában és a Solo: Egy Star Wars-történetben. Emellett szintén Witwer hangján szólalt meg Darth Sidious a Star Wars: Lázadókban.

Habár a színész kivételes hangi adottságokkal rendelkezik, mégis a Star Wars: The Force Unleashed játékok fejlesztői úgy döntöttek, hogy nem érik be ennyivel, és testben is megidézik a sztárt, aki mind a két epizódban eljátszotta a főszerepet, egyben pedig ő alakította Galen Marek-et, avagy Starkiller-t, aki Darth Vader titkos orgyilkosa.

Jean Reno – Onimusha 3: Demon Siege: A Capcom fejlesztői azon gondolkodtak, hogy szükség van valami különlegességre, amivel vonzóbbá lehetne tenni a Onimusha harmadik részét. Végül arra jutottak, hogy időutazással teszik érdekesebbé a játékot, amiben a főszereplő, a japán kardforgató, Hidemitsu Samanosuke Akechi hirtelen a modern korba találja magát, miután helyet és időt cserélt egy Jacques Blanc nevű nyomozóval, akinek a szerepét Jean Reno kapta.

Azt nem tudni, hogy a tökéletes választásnak, vagy az új 3D motornak és a fluid gameplay-nek köszönhető-e az, hogy a játékból 1.5 millió példány kelt el.

Rami Malek – Until Dawn: Az Until Dawn stáblistája tele van ismert színészekkel, ami azért nem meglepő, mert a Supermassive Games programja felfogható egy interaktív salsher filmként is, aminek megalkotóit olyan klasszikusok inspirálták, mint a Péntek 13-filmek vagy a The Evil Dead sorozat.

A színészek közül akkoriban Hayden Panettiere volt a legnagyobb név, de ma már inkább a Bohém rapszódiában Freddie Mercuryt alakító Rami Malek az, akit ki kell emelni a színészgárdából. A játékban Brett Dalton és Peter Stormare is felbukkant.

Kevin Spacey – Call of Duty: Advanced Warfare: A Call of Duty sorozatban felbukkanó színészekről és sportolókról külön listát lehetne készíteni, hiszen a széria mindig is ismert volt arról, hogy hollywoodi színészeket és sztársportolókat kér fel egy-egy játékhoz, hogy ezzel növeljék az eladásokat.

A Call of Duty programjaiban szerepelt többek között Edd Harris, Michael Keaton, Sam Worthington, Kit Harrington és John Malkovich, de Kevin Spaceyt külön ki kell emelni, hiszen a 2014-es Call of Duty: Advanced Warfare-ben olyan zseniálisan alakította a Jonathan Irons nevű főgonoszt, hogy a színész neve azóta egybeforrt a karakterrel és a játékkal.

Kristen Bell – Assassin's Creed: A színésznő visszatérő szereplő volt az Assassin's Creed sorozatban, ahol Kristen Bell nem csupán a hangját kölcsönözte Lucy Stillman karakterének, hanem a külsejét is.

Lucy 2007-ben debütált, de akkor még Dr. Warren Vidic asszisztenseként, az Abstergo kötelékében segített Desmondnak abban, hogy megszerezze az orgyilkos őse, Altair genetikai emlékeit. 2009-ben az Assassin's Creed II-ben, majd 2010-ben a Brotherhoodban már sokkal nagyobb szerepet kapott a karakter.Norman Reedus – Death Stranding: A történet azzal kezdődött, hogy Hideo Kojima és Guillermo del Toro dolgozni kezdett a Sillent Hills nevű programon, amiben a The Walking Dead által hírnevet szerzett Norman Reedus kapta a főszerepet.

Máig nem egyértelmű, hogy miért, de Konami gondolt egyet, és elkaszálta a játékot, Kojimát pedig kirúgta. A neves dizájner hamarosan már a Sony alkalmazásában fejlesztehette a Death Stranding programot, aminek főszerepét természetesen Reedus kapta, de del Torónak is jutott szerep Mads Mikkelsen, Léa Seydoux, Lindsay Wagner és Nicolas Winding Refn mellett. Az, hogy milyen lett a végeredmény, novemberben fog kiderül.

Chow Yun-fat – Stranglehold: A látványos akciójelenetekkel hírnevet szerző John Woo nemcsak a rá nagyon jellemző vizuális stílusához ragaszkodott, hanem a kedvenc színésze, Chow Yun-fat jelenlétéhez is. Ennek tudatában nem meglepő, hogy Chow Yun-fat alakította Woo 1992-es Hard Boiled című filmjének brutálisan látványos videojátékos folytatásában Tequila felügyelőt.

Jet Li – Rise to Honor: A világhírű harcművész, Jet Li a külsejét és mozdulatait adta kölcsön a 2004-es Rise to Honorhoz, amit PS2-es konzolokhoz készítettek. A játékban Li karaktere egy rendőr, akinek az a feladata, hogy megvédje egy gengsztervezér lányát.

A Rise to Honort ért kritikák többsége azt kifogásolta, hogy a játék annak ellenére inkább egy interaktív film, mint egy jól kidolgozott akciójáték, hogy Li 3000 mozdulatát digitalizálták bele, a verekedős jeleneteket pedig az a Corey Yuen rendezte, aki már több, mint 30 film akciókoreográfiájáért volt felelős.

Persze, az akkor karrierje csúcsán járó Li rajongót valószínűleg egyedül az érdekelte, hogy a játékban ők irányíthatják a sztár karakterét.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

Új jelentést kapott az év szava, a „hallucináció”

A technológia fejődésnek tudható be a jelentésbővülés.

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ijesztő vagy fantasztikus? A mesterséges intelligencia szerepe a marketingben

Ne maradj le! Ismerd meg a mesterséges intelligencia marketingbeli alkalmazásait, és légy egy lépéssel a versenytársaid előtt!

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

Már az átverős e-maileket is mesterséges intelligenciával fogalmazzák meg a csalók

A bűnözők is haladnak a korral.

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Hogyan lehet biztonságosan szállítani a munkagépeket?

Speciális gépek a mindennapokban: nem minden jármű közlekedhet az utakon gond nélkül. De hogyan szállítjuk őket, ha probléma lép fel?

Olimpia Splendid Dolceclima Air Pro 13 A+ WiFi légkondicionáló értékelése - energiatakarékos partner a forró napokon

Olimpia Splendid Dolceclima Air Pro 13 A+ WiFi légkondicionáló értékelése - energiatakarékos partner a forró napokon

A forró nyári napokon sokat szenved a nyomasztó hőségtől és nem tudja, mit tegyen ellene? Erre a problémára rendkívül hatékony és egyszerű megoldást jelent az otthoni légkondicionáló beszerelése, amely akár egy nagy helyiséget is képes lehűteni. Ráadásul, ha a mobil változat mellett dönt, könnyen és

Hogyan léphet kapcsolatba elsőként az újonnan alakult vállalkozásokkal?

Hogyan léphet kapcsolatba elsőként az újonnan alakult vállalkozásokkal?

Hogyan érheti el elsőként az új cégeket? Lépjen kapcsolatba az új vállalkozásokkal elsőként!

http://ujhazak.com