Xbox Series X: mindent összefog, ami az Xbox

Ha játékkonzolokról van szó, akkor az Xbox neve mindenképpen az elsők között merül fel. Ez persze nem véletlen, hiszen egy nagyon erős, sokoldalú konzolról van szó, ezért olyan népszerű a Microsoft fejlesztése szerte a világon.


A legújabb konzol, az Xbox Series X várhatóan 2020 végén jön majd ki, de addig is van mivel múlatni az időt, hiszen gyártó korábbi termékei is fenomenálisak. Az Xbox One, One X, One S stb. szériákkal is kiválóan el lehet tölteni az időt, míg végre az újdonság is hozzáférhetővé válik.

Természetesen az Alza kínálatában is elérhető lesz az új Xbox, ahogy a régiek is.

De addig is: mit lehet tudni az Xbox Series X-ről?

Az elnevezés sokaknak nem tetszett ugyan, de a Microsoft Xbox részlegének vezetője, Phil Spencer elmagyarázta, hogy ez a név szerintük azt szimbolizálja, hogy ez a modell mindent összefog, ami Xbox. Egy új széria, ami természetesen új játékokat kínál, ugyanakkor kompatibilis a régiekkel is. A felhasználók szempontjából ez azt jelenti, hogy maximálisan kihasználható konzolról van szó.

Ami biztos, hogy a képek megjelenítése és frissítése messze felülmúlja majd az eddigi típusokat, és természetesen a teljesítmény is nagyobb lesz.

Szuper játékok egy szuper konzolon

Egy ilyen teljesítményű kütyütől nyilvánvalóan azt várja az ember, hogy szuper játékok lesznek elérhetők, ami nyilvánvalóan így is lesz. A Halo: Infinite világából vettek képeket a felvezető videóhoz, és a Ninja Theory következő játéka is szerepel a palettán, méghozzá Senua's Saga: Hellblade 2 néven.

Régi-új kontroller

A felhasználók nagyon szerették az Xbox One kontrollerét, és ennek alapjain a készítők nem is igazán változtattak, csak apróságokat. Valamivel kisebbre tervezték, illetve minimálisan eltér a forma, de alig észrevehetően. Megmaradt a haptikus visszajelzés, vagyis a kézzel érzékelhető effektek (mint a rúgás, remegés). Jó tudni, hogy a kontroller szintén kompatibilis a régi verziókkal, így a régit simán lecserélhetjük erre az új változatra, ha jobban tetszik.  

Az új Xbox konzol nagyon sok szempontból szupernek ígérkezik, és a 2020 év végi megjelenéssel akár karácsonyi ajándéknak is kiváló lehet – csak le ne maradj róla!

A fotó forrása:

REDPIXEL.PL / Shutterstock.com

Hozzászólások

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Öt munka, ami a mesterséges intelligencia miatt jöhet létre

Ezek lehetnek az új állások.

Gyorsított az AI K9

Gyorsított az AI K9

Michigan állam rendőrségének néhány különleges egységénél már próbaszolgálatba állt a kerekes robotkutya, ami jelentős előrelépés, illetve előrefutás a rendvédelmi intelligens gépek terén, hiszen csaknem 20 km/h-val tud gurulni, közben kamerázni, monitorozni, értékelni és kommunikálni.

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Mesterséges intelligencia veszi át az irányítást a McDonald's konyhájában

Gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálást szeretne elérni a vállalat az új technológiával.

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Hogyan lehetne javítani a kapcsolatot a lakók és a közös képviselő között?

Feszültség a lakóközösségben? A jó kommunikáció a kulcs! Ismerd meg, hogyan segíthet egy modern társasházkezelő program a kapcsolatok javításában.

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

Adószámok ellenőrzése és adatok kitöltése API-n keresztül

A modern vállalkozások számára az adatok gyors és pontos kezelése elengedhetetlen. Az API ebben nyújt hatalmas segítséget, különösen az adószámok ellenőrzése és a kapcsolódó adatok kitöltése terén.

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Hajlítható és öngyógyító iPhone-kijelzőn dolgozik az Apple

Meglepő szabadalmat nyújtott be a cég.

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

A hatékony raktározás mestere: Schoeller Allibert

Összecsukható tároló dobozok hatékonyabb és fenntarthatóbb logisztikához.

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

Hogyan növelik a vonalkódolvasók a munkavégzés sebességét?

A vonalkódolvasók előnyei a vállalkozások számára: hatékonyság, gyorsaság és az 1D, 2D típusok alkalmazási területeinek bemutatása.

PPC hirdetések mérése és elemzése

PPC hirdetések mérése és elemzése

Online marketing alapjai: PPC kampány, célkitűzések, stratégia és a folyamatos optimalizálás. Konverzió és márkaismertség növelése.

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Hajlítógépek a precíziós munkában: Miért érdemes beruházni rájuk?

Az ipar különböző területein, így az építőiparban is nagy hasznát veszik a hajlítógépeknek. Kulcsszerepet játszanak a lemezek meghajlításában, valamint a különleges profilok kialakításában. A különféle anyagok precíz és gyors hajlítását, alakítását teszik lehetővé, így az ipar több területén is nélk

http://ujhazak.com