Algásodást jeleztek a Balaton északnyugati partjainál

Algásodást jeleztek a Balaton északnyugati partjainál, de a pár nappal ezelőtti magas értékek mára normalizálódtak - tájékoztatta Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa a szerdai vízminták csütörtöki kiértékelésének eredményeiről az MTI-t.A tihanyi intézet kutatója elmondta: pár napja Balatongyörök partjainál tapasztalták a fonalas kékalgák elszaporodását. A vízmintákból esetenként ki is mutatták a fürdőzéshez megengedett 50 mikrogramm/liternél 25-50 százalékkal magasabb A-klorofill-koncentrációt, amely az algásodás fő mutatója.


    
A tipikusan vízfelszínen, partközelben megjelenő kora nyári kékalga pár nap alatt eltűnt, majd kedden ismét felbukkant, ezért szerdán vízmintákat vettek a kutatók a keszthelyi és a szigligeti medencék több pontjáról, ahol már 22-23 Celsius-fokosra melegedett a tó vize. A csütörtökre megszületett eredmények szerint mindenhol már csak 3-5 mikrogramm/liter volt az A-klorofill-koncentráció, ami azt mutatja, hogy a szeles időjárás hatására eltűntek az algák, de visszatérhetnek - mondta Somogyi Boglárka.
    

Kifejtette, a mostanihoz hasonló algásodás visszatérő jelenség a Balaton partjainál, de tavaly és a korábbi években inkább július elejére volt jellemző. Ez a fonalas kékalga nem az a faj, amelyik 2019-ben a nagy algavirágzást okozta, de mint a fonalas kékalgák többsége, időnként termelhet toxint - jegyezte meg. Beszélt arról is, hogy az elmúlt időszak műholdas felvételei szerint a tó közepén sehol nem volt eddig algásodás.
    

Arra a kérdésre, kell-e számítani a nyáron a vízminőségre nem csak lokálisan kiható algásodásra, a kutató azt mondta, egyelőre nincs elegendő adat és megfelelő monitoringrendszer arra, hogy ezt modellezni lehessen, előrejelzést készítve. Emlékeztetett arra, hogy a hosszú évekig tartó kiváló vízminőség után két évvel ezelőtt mindenki számára váratlanul robbant be egy nagy algavirágzás, ami tavaly nem ismétlődött meg.
    

"Meglátásunk szerint az algák táplálékául szolgáló foszfor jelen van a Balaton üledékében, de az, hogy milyen mértékben szabadul fel, alapvetően az időjárástól függ" - fogalmazott a kutató. Annyi tudható, hogy ha 4-7 napig is kitart a szélcsendes nagy meleg, az kedvezni fog egy újabb algavirágzásnak. Most, a kora nyári időszakban inkább lokális, part menti algásodára lehet időnként számítani, ami kisebb szél hatására el is tűnik - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com