Az Európai Bizottság módosítaná a farkasok védettségi státuszát

Az Európai Bizottság a farkasok nemzetközi státuszát szigorúan védettről védettre módosítaná a megnövekedett populációkra vonatkozó új adatok alapján - közölte szerdán a brüsszeli testület. A WWW Magyarország elutasítja a javaslatot, a természetvédelmi szervezet szerint ugyanis tudományosan nem megalapozott.A bizottsági sajtóközlemény szerint a vadon élő állatok, növények és élőhelyek védelméről szóló európai egyezményt 1979-ben fogadták el, az akkor aktuális tudományos adatok alapján. A brüsszeli testület szeptember elején felszólított minden érintett felet és hatóságot, hogy nyújtsanak be a farkasállományra és annak kezelésére vonatkozó naprakész adatokat.

Az összegyűjtött információk alapján, a bizottság szerdán közzétette új javaslatát, amelyben a farkasok szigorúan védett uniós státuszának felülvizsgálatát javasolja.
    

Az Európai Bizottság friss elemzése szerint, az elmúlt két évtizedben jelentősen nőtt a farkaspopuláció, és a farkasfalkák egyre nagyobb területeket foglalnak el. A 23 uniós tagállamban több mint 20 ezer farkas él, amelyek állománya folyamatosan nő. Ez a bővülés azonban veszélyt jelent jószágra és potenciálisan az emberre is, státuszuk módosítása ezzel indokolható - írták.
    

A testület emlékeztetett, hogy uniós finanszírozás áll rendelkezésre a megfelelő kármegelőzési beruházások támogatására. Ursula von der Leyen a bizottság elnöke a javaslatról elmondta, a farkasfalkák hatékonyabb kezelése érdekében a helyi hatóságok nagyobb rugalmasságot kértek. Az EU-nak ezt elő kell segítenie és a bizottság javaslata fontos előrelépést jelent e téren. "Mély meggyőződésem, hogy célzott megoldásokat találhatunk a biológiai sokféleség fenntartására, ugyanakkor a vidéki megélhetés védelmére is - tette hozzá.
    

Az uniós tagállamoknak jóvá kell hagyniuk a javaslatot, majd azt benyújtják a vadon élő állatok, növények és élőhelyek védelméről szóló berni egyezmény állandó bizottságának elfogadásra. A WWW Magyarország az MTI-nek elküldött közleményében hangsúlyozta: az európai farkasok határokon átnyúló kilenc populációjából a Természetvédelmi Világszövetség listája szerint hat továbbra is sebezhető vagy mérsékelten fenyegetett.
    

A javaslat a faj magyarországi védelmét ugyan nem érintené a gyakorlatban, de mivel a magyar és a Szlovákiában élő farkasállomány összefüggő populációt alkot, egy ilyen döntés negatív hatással lehet erre a farkasállományra is - jelezték. A természetvédelmi szervezet szerint tény, hogy a farkasok jelenléte néha komoly kihívás az állattartók és vadgazdálkodók számára, de a tudományos vizsgálatok azt mutatják, hogy a nagyragadozók állományának szabályozása nem hatékony eszköz a károk csökkentésére tett kísérletekben.


A WWF Magyarország szerint a farkasok által okozott károk legnagyobb részét ki lehetne küszöbölni, az állattartók számára támogatásokat kellene biztosítani a farkasokat távol tartó infrastruktúra kiépítésére. Magyarországon az elmúlt 100 évből nincs példa arra, hogy vadon élő farkas emberre támadt volna, és Európa más országaiban is rendkívül ritka az ilyen eset - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com