Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány: az Állatok Mikulása című rendezvényre a Rex Állatszigeten várják az érdeklődőket, karácsony alkalmából pedig a Négylábú Szeretetfutár elnevezésű kezdeményezésre lehet jelentkezni.December 6-án, szombaton 11 és 15 óra között várják az érdeklődőket az Állatok Mikulása elnevezésű rendezvényre a budapesti Rex Állatszigeten, ahol a legkisebbeket a Mikulás szaloncukorral köszönti, és minden látogató részt vehet egy téli madáretető-készítő foglalkozáson, ahol fából lehet elkészíteni a madaraknak szánt etetőt - írták az alapítvány közleményében.

A vendégeket forralt borral és teával, a gyerekeket pedig kakaóval kínálják. A rendezvény ingyenes, az adományokat hálásan fogadják, az összegyűlt pénzből szállító boxokat, különböző méretű szobakenneleket és jó minőségű macskaalmot terveznek vásárolni. A tájékoztatás szerint az ünnepek közeledtével a Rex Kutyaotthon Alapítvány ismét elindítja a Négylábú Szeretetfutár programot, amelynek célja, hogy enyhítse a magányt és boldogságot vigyen azok életébe, akik egyedül töltik a karácsonyt.

A program keretében menhelyi kutyákkal és macskákkal látogatják meg azokat, akik szívesen fogadnának egy négylábú társat, akár csak az ünnepekre, akár véglegesen.

A tájékoztatóban felhívták a figyelmet a Virtuális Örökbefogadás elnevezésű lehetőségére, amely, mint írták, valódi, hosszú távú segítséget jelent a menhelyi állatoknak. A támogatás 6 vagy 12 hónapra szól, további információ a http://rex.hu/hu/orokbefogadas/virtualis-oeroekbefogadas/ linken érhetőek el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Ne szagoltasd meg a kezed idegen kutyával, mert könnyen fenyegetésként értelmezheti!

Felejtsd el a „szagoltasd meg a kezed” tévhitet!

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

Tanulmány: az ember és a kutya kapcsolata több mint 15 ezer éve kezdődött

A kutyák és az emberek közötti kapcsolat több mint 15 ezer évre nyúlhat vissza, a kutatások arra utalnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már az utolsó jégkorszak idején is etették a kutyákat, és rituális temetést rendeztek nekik.

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Kiderült, hogy miért esnek mindig a talpukra a macskák!

Több, mint 100 év után jöttek rá a megoldásra a kutatók.

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Nem hagyták ott a sérült baglyot

Az autópályás rendőröknek nem csak az emberekre kell odafigyelniük az úton.

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

A lakossági internetes szavazás alapján a 2026-os év lepkéje a nagy tűzlepke lett - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdán az MTI-vel.

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyík az év hüllője 2026-ban

A fürge gyíkot választotta az év hüllőjének 2026-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.

2025-ben felfedezett állatfajok

2025-ben felfedezett állatfajok

Ezek voltak a tavalyi év legérdekesebb és legfurcsább felfedezései.

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

A kutyák többet értenek a beszédből, mint azt korábban gondolták: egyes kivételes képességű ebek képesek új szavakat elsajátítani anélkül, hogy tanítanák őket, elég, ha a gazdáik beszélgetését hallgatják.

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Védjük állatainkat az extrém hidegben!

Az előttünk álló napokban a hideg időjárás és a havazás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is komoly veszélyt jelent.

http://ujhazak.com