Csak egyszer látták a bikanyakú tengeri csikót a kutatók

Állatfajok, amelyekhez csak egyszer volt szerencséjük a kutatóknak.A világ tele van állatfajokkal, amelyek között előfordulnak olyanok is, amelyekkel eddig csak egyszer sikerült találkozniuk a kutatóknak.

Bikanyakú tengeri csikó: A bikanyakú tengeri csikót (Australyichthys minotaur) 1997-ben, Ausztrália partjainál, Eden közelében figyelték meg először – és azóta utoljára. Akkor egyszerre több példányt is láttak, azóta viszont egyetlen egyet sem.

Nem véletlen, hogy a faj felkerült a világ 25 legkeresettebb eltűnt fajának listájára. A kutatók szerint a különös külsejű állat az óceán fenekén élhet, akár 90–100 méteres mélységben.

Apró termete, ami mindössze 2–3 centiméteres lehet, és mélytengeri élőhelye miatt nem könnyű a nyomára bukkanni.

Nariño-macska: A Nariño-macska, más néven Galeras-macska létezésére mindössze egyetlen ismert bizonyíték utal, méghozzá egy állítólag 1989-ben begyűjtött prém. A példány évekig ocelotként szerepelt egy kutatóintézet gyűjteményében, mígnem 2001-ben Manuel Ruiz-Garcia figyelmét is felkeltette. Végül 2023-ban önálló fajként azonosították.

A feltételezések szerint ez egy apró, foltos vadmacska, amely Kolumbiában, a Galeras vulkán magasabb lejtőin élhet. Szőrzete vörösesebb és gyapjasabb lehet rokonaiénál. Ennél többet azonban alig tudunk róla.

2018-ban fotócsapdákat is kihelyeztek a térségben, de egyetlen macskát sem sikerült lefényképezni. Így az sem kizárt, hogy a faj már kihalt.

Zsebcápa: 1979-ben halászok egy mindössze 40 centiméteres, különös külsejű cápát fogtak ki Chile partjainál, mintegy 300 méteres mélységben. Ez volt az első ismert zsebcápa (Mollisquama parini), és sokáig az utolsó is. A kutatók szerint ráadásul egy fiatal nőstény lehetett, amely később nagyobbra nőtt volna.

Legkülönlegesebb tulajdonsága a mellúszói mellett található két nagy bőrzseb, amelyek pontos szerepét máig nem sikerült megfejteni. 2010-ben úgy tűnt, újabb példány került elő a Mexikói-öbölből, de kiderült, hogy az egy másik faj, az amerikai zsebcápa (Mollisquama mississippiensis) egyetlen addig ismert képviselője.

A felfedezés bebizonyította, hogy a zsebcápák több fajból álló csoportot alkotnak, de életmódjukról és elterjedésükről továbbra is alig tudunk valamit.

Arunachali vipera: 2019-ben India északkeleti részén, Ramda környékén biológusok egy szokatlan külsejű kígyót fedeztek fel. Élénk vöröses-narancssárga pikkelyei, jellegzetes mintázata és feltűnően hegyes orra alapján már első látásra különbözött a környék ismert kígyóitól. A későbbi DNS-vizsgálat megerősítette, hogy új fajról van szó.

A kígyót Trimeresurus arunachalensis néven írták le, és arunachali viperaként vált ismertté. Azóta azonban újabb példányt nem sikerült találni, így továbbra is a világ egyik legritkább kígyófaja. A kutatók szerint ugyanakkor valószínűleg több példány is élhet a környék dzsungeleiben.

Delcourt-gekkó: A Delcourt-gekkó (Gigarcanum delcourti) a valaha ismert legnagyobb gekkó lehetett. Az orrától a farka végéig mintegy 60 centiméteresre nőhetett. A faj létezését azonban mindössze egyetlen, a 19. században kitömött példány bizonyítja.

A példányt egy francia múzeumban találták meg, eredetét azonban sokáig nem ismerték. Eleinte úgy vélték, hogy Új-Zélandról származik, egy 2016-os DNS-vizsgálat azonban kimutatta, hogy valójában Új-Kaledóniából került elő.

Azóta sem találtak újabb példányt, és senki sem számolt be hasonló méretű gekkóról a szigeten. Mindez alapján a faj nagy valószínűséggel kihalt, bár teljes bizonyossággal ezt sem lehet kijelenteni.

(Forrás: nlc.hu)