Tudod, hogy mi az axolotl?

Meglepő érdekességek az állatvilágból.Ha sokat tudsz az állatvilágról, akkor is biztos, hogy akad még néhány érdekesség, amit valószínűleg soha nem hallottál, így például azt, hogy mi az axolotl, hogy a pókok főznek vagy azt, hogy a zsiráfok hogyan kommunikálnak.

Az aligátor harapásának ereje: Köztudott, hogy az aligátor állkapcsa elképesztően erős, így szinte bármit képes átharapni. Arról viszont már kevesen hallottak, hogy a szája kinyitásához szükséges izmok elég gyengék, tehát pusztakézzel is meg lehet akadályozni, hogy az aligátor kinyissa a száját.

Az axolotl: Nagyon komolyan veszi a regenerálódást ez a kétéltű állat, ugyanis képes visszanöveszteni a farkát, a lábát, a belső szerveit, a szívét és az agya egy részét.

A polipok: Már 90 millió évvel ezelőtt is léteztek polipok a Földön.

Az óriáspolip képes 16 kilogramm súly megemelésére minden egyes szívókorongjával, amikkel az ízeket is érzékeli. Emellett három nap alatt visszanöveszti a leszakadt végtajgait.

Így beszélgetnek a zsiráfok: A zsiráfok kimondottan társasági lények, akik tudnak nyávogni, kiabálni és horkolni is. Mivel infrahanggal kommunikálnak, így azt az emberi fül nem érzékeli. Néhány tudós azonban kiderítette a zsiráfok néhány gesztusának és a hangjának jelentését.

A kutatásokból kiderült, hogy a hím zsiráfok köhögéssel mutatják ki az együttérzésüket a nőstények felé. A nyögés és a morgás a nem tetszést fejezi ki. A nőstény zsiráfok sziszegésével fegyelmezik az utódaikat.

Így tájékozódnak a ganajtúró bogarak: Ha az afrikai ganajtúró bogarak ki szeretnék deríteni, hogy melyik irányba kell haladniuk, akkor felnéznek az égre, ugyanis a csillagok alapján tájékozódnak.

Jegesmedvék: Egyszerre 70 kilogramm hús elfogyasztására is képes a jegesmedve. Ez a mennyiség a saját testsúlyának 20%-a. Emellett a jegesmedve mancsa a legnagyobb a medvék között, és ezeken találhatóak az illatmirigyek, amelyekkel a nőstények üzennek a hímeknek, hogy megtalálják őket.

Az elefántok felismerik a saját tükörképüket: Az elefántok be tudják azonosítani magukat a tükörképük alapján. A tudósok ebből arra a következtetésre jutottak, hogy az elefántok öntudattal rendelkeznek. Ugyanez figyelhető meg a majmoknál és a delfineknél.

Okapi: A vadonban egyedálló életmódot folytat a félig zebra, félig zsiráf okapi. Ennek az állatnak nagyon hosszú a nyelve, amivel úgy nyalogatja ki a virágok nektárját, mint a kolibri. A világ csak a XX. század elején fedezte fel az okapit, akit sokáig mitikus lénynek hittek.

A tehenek társas lények: A tehenek rendkívül szociális lények, ezt bizonyítja az is, hogy legjobb barátot választanak maguknak a karámból. A kutatók azt is megfigyelték, hogy az a tehén, akit elszakítanak a legjobb barátjától, depresszióba is eshet.

Így kommunikálnak a macskák: A tudósok kiderítették, hogy a macskák pislogással fejeznek ki néhány érzelmet. Ha lassan pislognak, akkor az a szeretet és a bizalom jele. Az is bizalmat jelent, ha teljesen becsukják a szemüket egy ragadozó jelenlétében.

Pókok, akik főznek: A Namíb-sivatagban él a Seothyra pók, aminek kedvenc tápláléka a hangya. Ezek a pókok szeretnek eljátszadozni az áldozataikkal, sőt, az is előfordul, hogy a hangyákat belenyomják a forró homokba, és csak akkor fogyasztják el, amikor jól átsültek.

A madárpiszok: A madarak azért pottyantanak oda, ahol éppen vannak, ha rájuk jön a szükség, mert nincs záróizmuk, amivel visszatarthatnák az ürüléküket.

Jaguár harapásának az ereje: A jaguár harapása olyan erős, hogy egy teknős páncélját is átharapja. A nagymacskák közül a tigris és az oroszlán harapása kissé erősebb. A biztos, hogy egyikük szájába se tennénk a karunkat.

A medvék gyorsabbak a lovaknál: Igaz, hogy nem hosszútávon, de a medvék képesek lefutni egy lovat.

A varjak és a galambok képesek megkülönböztetni az emberek arcát egymástól: A tudósok megfigyeléseiből kiderült, hogy a galambok, a varjak és a hollók emlékeznek az emberek arcára. Ha egyszer valaki agresszívan viselkedett velük, akkor a későbbiekben ez az ember dühöt vált ki ezekből a madarakból.

A vidrák kézen fogva alszanak: A vidrák nemcsak azért alszanak kézen fogva, mert ennyire cukik, hanem azért, hogy a sodrás ne vigye el őket egymástól.

Az aranyhal: Sokan apró, néhány literes akváriumban tartják az aranyhalakat, pedig akár 25 centisre is megnőhetnek. A tartásukhoz minimum 20 liter űrtartalmú akvárium és rendkívül komoly szűrőrendszer kell, mert az aranyhalak, amik akár 20 évet is élhetnek, rendkívül sok piszkot termelnek.

A tehenek több embert ölnek meg, mint a cápák: Éves szinten a tehenek több embert ölnek meg, mint a cápák. Egyes statisztikák szerint a tehenek 60 ember életét oltották ki 2001 és 2013 között. Ezzel szemben halálos cápatámadás évente átlagosan egyszer történik.

(Forrás: vilagunk.hu)

Hozzászólások

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

Különleges szemük segíti a hím kérészeket a pártalálásban

A hím kérészek szeme kifejezetten a párkeresésre specializálódott - mutatták ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kutatói egy hegyvidéki patakokhoz kötődő kérészfaj, az Electrogena lateralis látását vizsgálva.

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Rendészeti Államtitkárság: tigrist találtak egy tiszafüredi házban

Tigriskölyköt találtak egy kábítószeres nyomozás részeként tartott rendőrségi akció közben egy tiszafüredi házban - közölte a Rendészeti Államtitkárság szerdán a Facebook-oldalán, amelyen egy videót is megosztott az állatról.

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány

Jótékonysági programokat rendez decemberben a Rex Kutyaotthon Alapítvány.

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Megmérgezheti a kutyádat a vadgesztenye

Ezek a növények jelenthetnek halálos veszélyt a kedvencedre!

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Penészgombamérgeket mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok szervezetében

Egy vizsgálat során veszélyes penészgombamérgeket, úgynevezett mikotoxinokat mutattak ki a dél-magyarországi aranysakálok (Canis aureus) szervezetében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Genetika és Biotechnológia Intézetének kutatói.

Plüssállati küldetés

Plüssállati küldetés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei idén is megszervezték a nagy sikerű interaktív játékot az állatok világnapja alkalmából.

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Védett madarak megmérgezése miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

Természetkárosítás bűntette miatt rendelt el nyomozást a Pest Vármegyei Főügyészség azt követően, hogy Sülysápon fokozottan védett ragadozó madarak pusztultak el mérgezés következtében - tájékoztatta az ügyészség szerdán az MTI-t.

Majdnem embert ölt egy mókus

Majdnem embert ölt egy mókus

Már öt támadásról érkezett hír.

Bevált a teknőcös stratégia

Bevált a teknőcös stratégia

A müncheni rendőrség látványosan igazolta állatszeretetét, példásan gondoskodtak egy teknősbékáról, amelyet a bajor főváros déli részén adtak le nekik.

Kiskutya életét mentették meg

Kiskutya életét mentették meg

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalomellenőrző Alosztály munkatársai az M1-es autópálya Arrabona pihenőjében bukkantak rá az árva jószágra.

http://ujhazak.com