Az erdőgazdálkodás hosszú távú jelentőségéről beszélgetett Áder János legújabb podcastjában

Az erdőgazdálkodás hosszú távú jelentőségéről, egy szaporítóanyag-központ létrehozásáról és az agrárerdészetről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Borovics Attilával, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének főigazgatójával Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely már a legnépszerűbb videomegosztó oldalon is megtekinthető.Áder János bevezetőjében felidézte, hogy az aszály a magyarországi erdőket is súlyosan érintette. Borovics Attila elmondta: júniusban a károsodás még csak néhány százalékos volt, augusztusban már az erdők 30-40 százaléka károsodott az aszályban. A szakember szerint reményre ad okot, hogy a szeptemberi csapadékosabb időjárás után új hajtások jelentek meg, zöldebbé váltak az erdők a műholdképek alapján.
    

Borovics Attila a klímaváltozás hatásait említve elmondta: az utolsó jégkorszak utáni intenzív és gyors felmelegedéshez képest jelenleg százszor intenzívebb hatásnak vannak kitéve a fák. Ezt abból határozták meg, hogy a jégkorszaki menedékhely tölgyes területek Olaszország délkeleti részén, a görög szigetek déli részén, a Kaukázusban és az Ibériai-félsziget déli csücskeiben maradtak meg, amikor a jég visszaszorította a természetes populációkat.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elindult egy gyors felmelegedés, és a pollenadatokkal pontosan követhető, hogyan hódították meg a tölgyesek újra Európát. Néhány ezer év alatt el tudtak "vándorolni" a jégkorszaki menedékhely-területekről Skandináviáig. Ebből számították ki, hogy öt kilométert tettek meg az erdők száz év alatt.
    

A szakember szerint ahhoz, hogy szárazságtűrő erdőterületek alakuljanak ki, össze kell gyűjteni a szaporítóanyagot, egyfajta emberi segítséget nyújtva az erdőnek. Mint mondta, most délre, délkeletre - Romániába, a Balkánra - kell menni, mert ha onnan idehozzuk a szaporítóanyagot, akkor 50-100 évet "tudunk ugrani az időben".
    

Áder János megjegyezte: az erdészeknek most kell arra gondolniuk, hogy a most telepített erdő milyen klímaviszonyok között fog felnőni és milyen klíma lesz, amikor ezek a fák kiteljesednek. Borovics Attila erre reflektálva elmondta, az erdőgazdálkodási szakma kulcsa az, hogy nem egy-két évben, hanem évtizedekben vagy évszázadokban kell gondolkodniuk.
   

"Időnk nincs, ha felismertük a klímaváltozást és azt, hogy valamit tenni kell, akkor azt a folyamatot el kell indítani" - fogalmazott a szakember, kitérve arra, hogy a bükk, a tölgy a tőlünk délre, délkeletre lévő európai térségekben sokkal szárazságtűrőbb helyeken él most, mint Magyarországon. Ezt a szaporítóanyagot, ezt a természeti erőforrást, genetikai forrást hasznosítani kell.
    

A szakember elmondta azt is, hogy ez a szaporítóanyag-átvitel már most gyakorlat, európai uniós támogatás is nyerhető rá. Ha valaki jó helyről jó helyre viszi a szaporítóanyagot, akkor 100 kilogramm makkért cserébe nagyjából ezer euró plusz támogatást kap - tette hozzá. Borovics Attila kiemelte, egy fontos lépés hiányzik, ez pedig egy logisztikai bázis, egyfajta magközpont, aminek létrehozására nagy szükség lenne a régióban, ahol ezeket a szaporítóanyagokat összegyűjtik, tárolják, és akár Magyarországra vagy más európai országba elszállíthatják a jövőbeni telepítések érdekében. Magyarország ebben lehet egy innovációs központ - emelte ki a főigazgató.
   

Áder János megjegyezte, az erdőknek alapvetően a szénmegkötő és az oxigéntermelő képességük szempontjából van jelentőségük. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi erdők a magyarországi emissziókibocsátás 11 százalékát kötik meg. Borovics Attila kitért arra, hogy a kísérleti, tudományos alapú és együttműködéseken nyugvó gazdálkodás teszi különlegessé az erdészek munkáját.
    

Mint mondta, a felhalmozódott magyar tudásra, annak megosztására óriási igény van. Az erdővel való gazdálkodást meg kell tanulni, tanítani kell, a mezőgazdaságban a megoldás pedig az lenne, hogy a fákkal együtt kell gazdálkodni, ez pedig az agrárerdészet. Megjegyezte: az Amazonas medencéjére hosszú távon csak ez az egy fenntartható módszer van és érdeklődnek a magyar szaktudás után ebből a régióból is.
   

A főigazgató kitért arra is, hogy újfajta innovációjuk van arra, hogy lehet az erdőt "bevinni" a városba, ami nehezebb feladat, mint a természetes környezetében foglalkozni az erdőkkel. A fővárost körülvevő erdők iránt növekvő az érdeklődés, mára közjóként kezelik ezeket a területeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Kelta kereszt jelent meg egy ír erdő közepén

Repülőből vették észre a különleges látványt.

Hasznos célok, amelyekre felhasználhatjuk az őszi faleveleket

Hasznos célok, amelyekre felhasználhatjuk az őszi faleveleket

Nem érdemes kidobni az összes lehullott levelet.

Európa természeti csodái, amelyeket egyszer látni kell!

Európa természeti csodái, amelyeket egyszer látni kell!

A The Telegraph nevezte meg a tizenöt kihagyhatatlan helyszínt.

Hatalmas városi erdőket hoz létre Lengyelország

Hatalmas városi erdőket hoz létre Lengyelország

Milliók kerülhetnek közelebb a természethez.

Kritikusnak ígérkezik a Velencei-tónál a következő egy hét

Kritikusnak ígérkezik a Velencei-tónál a következő egy hét

Kritikusnak nevezte a Velencei-tónál a következő egy hetet a halgazdálkodás szempontjából a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) Velencei-tavi kirendeltségének vezetője az MTI-nek szerdán.

Európa új túraútvonala hat ország lenyűgöző tájain vezet keresztül

Európa új túraútvonala hat ország lenyűgöző tájain vezet keresztül

Újabb különleges hosszútávú túraútvonallal gazdagodott a kontinens.

Rendőrség: megkezdődött a Tisza virágzása, tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése

Rendőrség: megkezdődött a Tisza virágzása, tilos a védett állatok élő vagy elhullott példányainak gyűjtése

Megkezdődött a Tisza virágzása, a jogszabályok értelmében tilos a védett kérészek élő vagy elhullott példányainak gyűjtése, befogása, elpusztítása, valamint a rajzás szándékos megzavarása.

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Kossuth-barlangba

Barlangtúrát indít az Aggteleki Nemzeti Park vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Jósvafőn található Kossuth-barlangban.

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

A fák ultrahanggal jeleznek, ha stressz éri őket

Alapjaiban forgatja fel az erdőkről alkotott elképzelésünket egy új tanulmány.

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Vonattal is eljuthatsz a Szász-Svájc Nemzeti Parkba

Négy európai nemzeti park, ahol már a vonatút is igazi élmény.

http://ujhazak.com