Kutatók vizsgálták, hogy tényleg jót tett-e a pandémia a természetnek

Meglepő eredményre jutott a British Columbia Egyetem kutatócsoportja.Amikor a legerősebben tombolt a koronavírus-járvány, akkor szükségessé váltak a lezárások, ami miatt az utcák elnéptelenedtek. Ebben az időszakban sok helyről érkeztek hírek arról, hogy az emberek eltűnése miatt az állatok azokra a helyekre is visszamerészkedtek, amelyeket az emberek jelenléte miatt eddig kerültek.

Sokan úgy vélték, hogy emiatt a pandémia jót tett a természetnek, hiszen regenerálódni kezdett.

A British Columbia Egyetem kutatócsoportjának legújabb tanulmánya azonban megcáfolta ezt a nézetet. A kutatók több ezer kameracsapda felvételét elemezték ki, majd ennek eredményéből ara következtettek, hogy egyes helyeken valóban nőtt az emlősök aktivitása, de más területeken csökkent.

Az elemzés során összesen 300 ezer pandémia előtt és után készült felvételt vizsgáltak meg, 102 helyszínen, 21 leginkább észak-amerikai városban, összesen 5400 kameracsapdát használva. Cole Burton, az egyetem kutatója elmondta, hogy a munkájuk azt a meglepő eredményt hozta, hogy az emlősök aktivitása nagyjából 25 százalékkal nőtt az emberi aktivitással együtt.

Ezek az aktivitások főként éjszaka voltak, ami azt mutatja, hogy az állatok az emberi tevékenységek közben keletkező erőforrásokat használják fel, viszont próbálják tartani a távolságot az emberektől. Példaként említette, hogy amikor a lezárások után újra megnyílt egy Vancouver melletti városi park, akkor ott növekedett az öszvérszarvasok száma.

(Forrás: noizz.hu)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com