Madárlakópark-sétányt adtak át a debreceni Nagyerdőben

Madárlakópark-sétányt alakítottak ki a debreceni Nagyerdő parkerdei területén, a 16 állomásos sétányt szerdán adták át.Keszthelyi Nikoletta, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a kormány fontos környezet- és természetvédelmi célja, hogy megőrizze a Kárpát-medence, benne Magyarország természeti értékeit, élővilágának sokszínűségét, és ebbe a munkába bevonja az önkormányzatokat.
    

Keszthelyi Nikoletta a zöldterületek bővítéséről szólva kiemelte: az elmúlt ötven évben 30 százalékkal nőtt az erdősített területek nagysága, 2019-ben hirdették meg az országos fásítási programot, benne az Újszülöttek fája kezdeményezéssel. A program keretében 2030-ig minden újszülött után tíz fát ültetnek el, tavaly már 1,1 millió fát sikerült így elültetni - tette hozzá.
    

Szólt arról is, hogy a kormány kiemelt célja a klímasemlegesség elérése 2050-re, ennek részeként számos program indult, mint például a zöld busz program, amelyhez Debrecen az elsők között csatlakozott, és már 12 elektromos busz közlekedik a városban. Részt vesz a város a levegőminőség javítására indított kezdeményezésekben, a közösségi kertek kialakításában is, a Civaqua program pedig a térség vízutánpótlásának javításában jelent megoldást a jövőben - sorolta a helyettes államtitkár.
    

Keszthelyi Nikoletta hozzátette: a szemléletformálást segíti például a Te szedd! mozgalom, amelybe már több mint ötszáz oktatási intézmény és civil szervezet kapcsolódott be, vagy a Tisza és mellékfolyóit a műanyag palackoktól megtisztítani hivatott program, amelyet tavaly 30 millió forinttal támogatott a tárca. A környezetvédelmi nevelést szolgálják a zöld óvodák, 1100 ilyen óvoda működik az országban, minden negyedik gyerek már zöld óvodába jár, az iskolakert program keretében pedig 290 intézményt, több mint ötvenezer diákot értek el - mondta.
    

Keszthelyi Nikoletta értékelése szerint e programokhoz jól illeszkedik a debreceni madárlakópark-sétány kialakítása, ahol interaktív módon ismerkedhetnek az érdeklődők az erdőben élő madarakkal, állatokkal. Balázs Ákos (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere azt mondta, a madárlakópark-sétány egyedülálló innováció eredménye: a sétány mentén a parkerdőben 16 állomást alakítottak ki, mindenhol más-más típusú madárodút helyeztek el. Az odukra egy-egy oszlopon lévő madársziluett hívja fel a figyelmet, a rajta lévő QR-kód segítségével pedig egy rövid videofelvételt indíthatnak el az érdeklődők, amelyen szakemberek beszélnek az adott madárfajról - fűzte hozzá.
    

Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a debreceni Nagyerdő az ország első természetvédelmi területe, amelynek védelme ma is kötelessége a városnak. A madárodúk mellett lepkeházat, békalakot, rovarhotelt és süngarázst is elhelyeztek a sétányon, az erdő lakói már ismerkednek ezekkel, de már van olyan madárodú is, amelybe beköltözött a lakója - hangzott el az átadáskor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com