Tham Luang, a barlang, ami fogságba ejtette a thai focicsapatot és edzőjüket

Minden, amit tudni érdemes a Tham Luang-barlangról.Sikertörténetként zárult a június 23-a óta tartó thaiföldi dráma, amelyben egy 12 fős focicsapatot és az edzőjüket ejtette fogságba a thaiföldi-mianmari határon található Tham Luang-barlang. A profi búvárokból álló mentőexpedíció vasárnaptól keddig hozta fel a felszínre a 11-16 éves gyerekeket és a 25 éves edzőjüket, akiket kórházi megfigyelés alatt tartanak a következő napokban.

Annak érdekében, hogy jobban megértsük, hogy mennyire embert próbáló feladat volt a csapat kimentése, jobban meg kell ismernünk a Tham Luang-barlangot, ami Nang Non-hegység barlangrendszerei közül a legjelentősebb.

A karsztbarlang nagyjából 10 kilométer hosszú, több száz méternyi mészkőréteg alatt található, ráadásul számos mély, keskeny folyosóval, álló- és függőcseppkővel rendelkezik. A kiterjedt Tham Luang-barlangot először 1986-ban térképezte fel egy francia csoport.

Néhány évvel később angol barlangászok fedezték fel, hogy a barlang összeköttetésben áll egy másik helyi rendszerrel. Habár az első kutatás után több expedíció indult, mégis a Tham Luang-barlangot még napjainkban sem sikerült teljesen megismerni.

Tekintve, hogy a mészkő kiváló repedéses vízvezető, a csapadék keresztülfut a helységen, és eléri a rendszert. Ahogy a többi karsztbarlang, úgy a Tham Luang kialakulásában is komoly szerepet kapott a folyadék.

A régióra jellemző, hogy június-július környékén érkezik a monszun, tehát ebben az időszakban rengeteg csapadék esik. Ez történt most is, ugyanis a sok eső miatt egyre több víz árasztja el a Tham Luang-barlangot.

A víz kulcsfontosságú a barlangok kialakításában, mert a mészkő nagyon érzékeny a tektonikus deformációkra és az erózióra. Amikor a csapadék eléri a hegy felszínét, akkor a repedéseken keresztül beszivárog és feloldja a mészkövet, amivel üregeket alakít ki.

Elég tehát egy kiadós eső ahhoz, hogy a barlang vízzel teljen meg. Csapadékmentes időszakban azonban teljesen szárazzá válhat a rendszer. A Tham Luang-barlang például szinte teljesen bejárható gyalogoson a száraz évszakban, ám a barlangba még ilyenkor is szigorúan tilos a kíséret nélküli belépés.

A focicsapat és az edzőjük is egy száraz napon lépett be a Tham Luang-barlangba, ám eleredt az eső, és hirtelen áradás alakult ki. A víz nem csak a bejárat felől szivárgott, hanem a mennyezetről, az apró repedéseken keresztül, vagyis minden irányból.A gyerekek és az edzőjük egyre beljebb próbált húzódni, mígnem találtak egy földdarabot, ami a víz fölé magasodott. A menekülés során nagyjából 4 kilométerre távolodtak el a barlang főbejáratától. Ahogy a legtöbb karsztbarlang, úgy a Tham Luang is szerteágazó, ám a mentőakció szervezésekor a szakértők hiába kerestek, nem találtak olyan mellékbejáratot, amelyen keresztül eljuthattak volna a bajba jutott csapathoz.

A barlang bejárattól mintegy 3 kilométerre a főbejárat kettéválik. Az egyik, egy rövidebb szakasz az északi, míg a másik déli irányba folytatódik egy amfiteátrumszerű üregig, a Pattajáig. A gyerekeket és az edzőt az utóbbi útvonalon találták meg.

A búvároknak körülbelül 6 órán át kellett az áramlással szemben úszniuk, hogy végül megtalálják a csapatot. Ugyanez az út visszafelé 5 óra volt, mert akkor az áramlás nem nehezítette, hanem megkönnyítette az úszást.

Miután a szakértők azonosították a focicsapatot, többféle tervet is összeállítottak a megmentésükre. Eleinte arról volt szó, hogy érdemes lenne kivárni a vízszint csökkenését, ám a folyamatos esőzések miatt nem volt idő a késlekedésre, ezért a búvárok múlt hét vasárnap, hétfőn és kedden kihozták a focicsapatot.A mentőexpedíció azonban távolról sem volt veszélytelen, hiszen még a profi búvárok számára is elképesztően nagy kihívást jelentett a kanyargós, gyakran nagyon szűk járat, amin keresztül kellett haladniuk, hogy kihozzák a gyerekeket, akiknek egy része úszni sem tudott.

A veszélyt tovább növelték a még részben száraz üregek, ahol a mentőcsapat, takarékossági okokból, oxigénpalack nélkül közlekedtek úgy, hogy valójában senki sem tudta, hogy egy-egy üregben milyen az oxigénszint. Lehetséges, hogy helyi idő szerint péntek éjszaka éppen azért halt meg az egyik önkéntes búvár, mert egy levegőtlen kamrában túl sok alacsony oxigéntartalmú levegőt szívott be.

A thai focicsapat minden tagját és az edzőt is sikerült még időben kimentenie a mentőcsapatnak, akiknek ezúton is gratulálunk!

(Forrás: 24.hu)


Hozzászólások

Kutatók vizsgálták, hogy tényleg jót tett-e a pandémia a természetnek

Kutatók vizsgálták, hogy tényleg jót tett-e a pandémia a természetnek

Meglepő eredményre jutott a British Columbia Egyetem kutatócsoportja.

Szörnyű élmények várnak arra, aki letér a kijelölt ösvényről az öngyilkosok erdejében!

Szörnyű élmények várnak arra, aki letér a kijelölt ösvényről az öngyilkosok erdejében!

Sokkoló tények a Japánban található Aokigahara erdőről.

Miért szeretik a szarkák és a varjak a csillogó tárgyakat?

Miért szeretik a szarkák és a varjak a csillogó tárgyakat?

A szarkák és a varjak többek között az olyan fényes dolgok gyűjtögetésétől váltak híressé, mint a kulcsok, fémkupakok és elhagyott ékszerek.

A Pilis hegytetőn működött a Magyar Néphadsereg légvédelmirakéta-bázisa

A Pilis hegytetőn működött a Magyar Néphadsereg légvédelmirakéta-bázisa

Érdekességek hazánk egyik legkedveltebb turistacélpontjáról, a Pilis hegységről.

Ritkán emlegetett ökoszisztémák, amelyek örökre eltűnhetnek

Ritkán emlegetett ökoszisztémák, amelyek örökre eltűnhetnek

Az emberi tevékenységek és az elmúlt évtizedek változásai miatt került veszélybe ez a hét terület.

Földönkívüli lénynek nézték a világ egyik legkülönösebb élőlényét

Földönkívüli lénynek nézték a világ egyik legkülönösebb élőlényét

A tudomány egyik legnagyobb rejtélye a pacára hasonlító teremtmény, ami agy nélkül tanul, száj nélkül táplálkozik és szinte elpusztíthatatlan.

Nem csak a klímaváltozás okolható az ausztrál tüzekért

Nem csak a klímaváltozás okolható az ausztrál tüzekért

Hat fontos tudnivaló a kontinenst sújtó tűzvészről.

Kevésbé ismert természetközeli helyek Magyarországon

Kevésbé ismert természetközeli helyek Magyarországon

Öt nyugodt táj, ahol jókat lehet kirándulni.

Gyönyörű természeti jelenségek

Gyönyörű természeti jelenségek

Nyolc káprázatos látvány, amitől eláll az ember lélegzete.

Golflabdák estek az égből Punta Gordában

Golflabdák estek az égből Punta Gordában

Béka, hús, golflabda és pénz is esett már az égből.

http://ujhazak.com