Tisztítalan szennyvíz folyt a Füzes-patakba, lezárult az ügyészségi vizsgálat

Tisztítatlan szennyvizet engedett egy szennyvíztisztító telep a Páty és Biatorbágy között található Füzes-patakba, a súlyos környezetkárosítás miatt a Pest Megyei Főügyészség az illetékes környezetvédelmi hatósághoz fordult.A főügyészség szerdai közleménye szerint "az ügyészség tudomására jutott, hogy egy patakba szennyvíz folyik, amelyet pont egy szennyvíztisztító enged a vízbe". A közlemény nem nevezte meg sem a patakot, sem a szolgáltatót, ugyanakkor az MTI megkeresésére megerősítették, hogy a Füzes-patakról van szó.
    

Az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben, és megállapította, hogy "a patak részét képezi Magyarország ökológiai hálózatának, és előfordulnak benne a jogszabályok alapján fokozottan védett fajok".

Ezért a patak forrásának tövében lévő szennyvíztisztító telep csak szigorú feltételekkel kapott engedélyt a működésre, így előírták, hogy az üzemeltetés során a felszín alatti vizek minősége nem veszélyeztethető. Az esetleges kockázatos anyagokkal kapcsolatban pedig fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a felszín alatti víz ne szennyeződjön, és a patakba még váratlan veszélyhelyzet esetén sem kerülhet nyers szennyvíz - írták.
    

A helyszínen az engedélyben előírtak ellenére a szennyvíztisztító telephelyének sarkában lévő kifolyó résznél, ugyanott, ahol a patak ered, "jelentősen erős szaghatás volt tapasztalható" - fogalmazott közleményében a főügyészség. Hozzátették: a patak vízfelszínén tisztítatlan szennyvíz nyoma, emberi fekália és szennyvíziszap, vagyis a szennyvíztisztítás után keletkező hulladék volt. A szennyezés terjedelmes szakaszon, több száz méteren haladt előre a közeli város felé, a víz folyásának irányába - írták.
    

"A patak a városban szabadidős tevékenységet nyújtó helyszíneken folyik át, és a város központi részén belefolyik egy másik patakba. Mindez közvetlen veszélyt jelent a lakosság és az élővilág számára, mivel a tisztítatlan szennyvíz folyamatosan szennyezi a felszíni és felszín alatti vízkészletet, amely kétszázszorosára növeli a bakteriális szennyezés értékét" - írták.
   

Úgy fogalmaztak: a közérdekvédelmi feladatokat ellátó ügyészség rendelkezésére álló adatok azt támasztották alá, hogy a szennyvíztisztító telep a jogszabályokat súlyosan megszegve üzemelt, ezért a környezetkárosítás mielőbbi megszüntetés érdekében az ügyészség intézkedett, hogy az illetékes hatóság lefolytassa a szükséges eljárást. Az MTI megkeresésére a főügyészség azt közölte, hogy az illetékes környezetvédelmi hatósághoz fordultak az ügyben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Erdőterületek közös ellenőrzése

Erdőterületek közös ellenőrzése

A rendőrök és az erdészek közösen ellenőrizték a Veszprém és Várpalota környéki erdőket.

Európa legszebb őszi túrahelyei

Európa legszebb őszi túrahelyei

Ezek a helyek kerültek be a The Times friss összeállításába.

És tényleg nem bántja a szemét!

És tényleg nem bántja a szemét!

E napokban zajlik az Erdők Hete programsorozat, amely az erdők fontosságára, klímavédelemben betöltött szerepére, szépségére, értékeire hívja fel a figyelmet.

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Visit Hungary: a Balaton-felvidéki lett a magyarok kedvenc nemzeti parkja

Hazánk tíz nemzeti parkja közül a Balaton-felvidékit tartják a legszebbnek a magyarok - ez derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből - közölte kedden a Visit Hungary Zrt az MTI-vel.

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

A gazdák sorompóval tették fizetőssé Európa legkedveltebb túraútvonalát

Drasztikus lépésre szánták el magukat a helyi földtulajdonosok.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya várja a látogatókat Szegeden

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera), valamint a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát bemutató programok, tánc-, jóga- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében a Lótusz napokon.

Közösen az erdők védelméért

Közösen az erdők védelméért

Társszervekkel hajtottak végre ellenőrzést a dorogi rendőrök a Gerecsében.

12 meseszép erdő

12 meseszép erdő

Melyik erdőben sétálnál a legszívesebben?

Rendőr segített nekik hazajutni

Rendőr segített nekik hazajutni

Egy hétvégi családi kirándulás csaknem rémálommá vált, amikor egy fiatal házaspár két kisgyermekével túrázni indult a Bakonyba, de eltévedtek. A vége szerencsére happy end lett, de kellett hozzá egy tapasztalt túrázó rendőr lélekjelenléte.

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Határral védekezhetsz a kullancsok ellen a kertedben

Hat tanács, ami segíthet csökkenteni a kullancsok jelenlétét a kertedben.

http://ujhazak.com