A terrorszervezet több tucat feltételezett tagját fogták el Törökországban

A hatóságok úgy tudják, hogy az érintettek Isztambulból az Iszlám Állam szíriai konfliktusövezeteibe készültek utazni. A rendőrség városszerte összesen 19 címen hajtott végre rajtaütéseket.



Az Ihlas török hírügynökség úgy tudja, hogy az előállítottak mindegyike külföldi állampolgár. 2015-ben és 2016-ban az Iszlám Állam dzsihadistái több, sok halálos áldozatot követelő fegyveres támadást és robbantást hajtottak végre Törökországban. A legutóbbi merényletet 2016 szilveszterének éjjelén követte el az egyik milicistájuk, aki egy zsúfolt isztambuli mulatóban 39 embert lőtt agyon.

Bekir Bozdag török kormányszóvivő a közelmúltban arról számolt be, hogy a török hatóságok 2011 és 2018 között több mint négyezer dzsihadistát tartóztattak le, és csaknem felük külföldi állampolgár volt.

MTI

Hozzászólások

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Törökországban az emberek felkészülve fogadták a jégesőt, sok autótulajdonos nem bízta a véletlenre az értékeit.

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi jelképét tette tönkre egy elromlott tanker.

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Ankarában nem akarják, hogy a kultúra feledésbe menjen, így saját módszerhez folyamodtak.

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Az idős férfiról készült szívszorító kép pillanatok alatt bejárta az internetet.

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Az utasszállítót a kavicsos homokos oldal fogta meg, így nem csapódott a tengerbe.

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Az iszlám hitszónok úgy véli minden férfinek szakállt kellene viselnie.

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

A török kórház főorvosa szerint hasonló esettel még sohasem találkoztak.

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

A 18 éves királynő bírálta a rendszert egy Twitter-bejegyzésben, ezért mennie kellett.

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Szomorú statisztika derült ki a törökökről, akik Németországban élnek.

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Sajnos Törökországban ártatlan emberek haltak meg egy télapó jelmezbe öltözött által.

http://ujhazak.com