Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

A török hatóságoknak le kell zárni a Boszporusz-szorost, mert egy kormányozhatatlanná vált tanker belecsapódott az egyik híres történelmi műemlékbe.

A 18. századi épületben súlyos károk keletkeztek- számolt be róla a Daily Sabbah Istanbul török napilap.




A Vitaspirit nevű 225 méter hosszú, máltai zászló alatt közlekedő hajó Ukrajnából tartott Egyiptomba tartott, mikor összezúzta a Boszporusz-szoros partján lévő Hekimbasi Salih Efendi udvarház épületét.



A II. Mehmed szultánról elnevezett Európát és Ázsiát összekötő híd alatt, a partszakaszon lévő 18. századi történelmi épület második és harmadik szintje nagyon megrongálódott.

Az udvarházat az utóbbi években rendezvényközpontként, esküvők és koncertek megtartására használták, illetve filmforgatások helyszíne is volt.



A baleset során senki sem sérült meg és a környezetben sem keletkezett kár. A teherhajót vontatóhajókkal és a parti őrség hajóival vontatták el. A Boszporusz-szoros a világ egyik legforgalmasabb hajóútja, évente több mint 50 ezer teherhajó, köztük kőolajat szállító teherhajó megy át rajta.





A gyorsan változó áramlatok és a szoros alakja sokszor megnehezíti a hajózók dolgát. Az eddigi legsúlyosabb baleset 1979 novemberében volt, mikor egy román tartályhajó egy görög teherhajóval ütközött össze és a román hajó 42 fős legénysége meghalt.



Forrás: propeller.hu


Hozzászólások

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

Ettől a húsz ténytől le fog esni az állad!

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Titokzatos történetek, amelyekre nem találtak magyarázatot.

Zavarba ejtő tények a világról

Zavarba ejtő tények a világról

Rengeteg random érdekesség érkezett Brittany Packnett Cunningham Twitteren közzétett kérdésére.

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

Nem csupán röhejes, de halálos is lehetett némelyik egyenruha.

2020 legfontosabb dátumai

2020 legfontosabb dátumai

Ezek lesznek az év legfontosabb eseményei.

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Tizenkét híres ember, aki valószínűleg soha nem létezett.

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ki valójában a Kinder csoki arca, ki az igazi Zorro, ki a legismertebb feminista?

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Hat történet, amikor nem kincset vagy pénzt rejtett a széf, egy esetben a táska.

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Öt dolog, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő.

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Tizenegy rendkívüli történet, amit senki sem tud megoldani.

http://ujhazak.com