Erdogan győzelmét ünnepli a kormánypárti török sajtó, az ellenzéki média nem vár érdemi változást

Törökország legeladottabb lapja, a kormányközeli Sabah címlapján "a nép győzelmének" minősíti a voksolás eredményét, utalva ezzel arra is, hogy az AKP és a vele közösen induló nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) pártszövetségének Népszövetség a neve.

Az újság úgy fogalmazott: Törökország "a Nyugat mocskos játékainak, káoszteremtést célzó terveinek és ármányos szövetségeinek ellenállva megírta a demokrácia legendáját". "Hogyan is volt várható, hogy azok a választók, akik 15 éve bizalmat szavaznak Erdogannak, ezúttal eltérő véleményt nyilvánítanak?" - írta Mehmet Barlas, a lap tárcaírója hétfői publicisztikájában. A Sabah egyúttal emlékeztetett: Erdogan a 30 legnagyobb török városból 23-ban első lett, és összesen több mint 10 millió szavazattal megelőzte a második helyezettet, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltjét, Muharrem Incét.

Törökország második legeladottabb lapja, az ellenzéki kemalista Sözcü arra hívta fel a figyelmet, hogy Erdogan már azelőtt bejelentette győzelmét, hogy a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) kihirdette az eredményt. A Sözcü kiemelte, hogy az ellenzék elismeri az eredményt, és arra szólította az embereket, hogy tartózkodjanak a provokációtól, csak "folytassák a demokratikus harcot". Rahmi Turan, az újság kiemelt publicistája szerint nehéz helyzetbe került az ország, mert ugyanazokkal a problémákkal fog együtt élni, amelyekkel eddig is. Turan nevesítette: Törökország folytatja külföldi eladósodását, ezért nagyon rövid időn belül "a tűtől a cérnáig" mindennek emelkedni fog az ára, és "szűkre húzzuk majd a nadrágszíjat". Az igazságszolgáltatásban és a szabadságjogokat illetően nem lesz változás, az emberek ezentúl is ugyanazokkal a kételyekkel és bizonytalanságban élnek majd - tette hozzá.



A Sözcü arról is beszámolt, hogy az ellenzéki pártszövetség együttesen 191 mandátumot szerzett a 600 fős parlamentben, így "halvány a reménye egy erős ellenzéknek". A lap méltatta Ince eredményét, aki nyolc százalékponttal "megelőzte" az őt indító CHP-t, meg tudva szólítani nemcsak kemalistákat, hanem nacionalistákat, konzervatívokat és kurdokat is.

A harmadik legolvasottabb újság, a több mint 70 éves múltra visszatekintő Hürriyet rámutatott: Erdogan még növelni is tudta szavazatainak arányát, hiszen a 2014 augusztusában tartott államfőválasztáson még csak 51,79 százalékot szerzett, most viszont 52,4-et. Ahmet Hakan, a Hürriyet neves publicistája arra emlékeztetett, hogy még ha a kormánypárt szavazatainak száma csökkent is, Erdogan mit sem vesztett népszerűségéből. Hakan ugyanakkor arra kérte a győztes felet, hogy keresse azoknak azok elégedettségét is, akik nem rá szavaztak, és vessen véget a két nagy társadalmi tömb utálkozásának.

A Habertürk úgy vélekedett: "színesebb lett a parlament", a 2017 végén alapított, nacionalista Jó Párt (IP) például máris 44 képviselőt tudhat magáénak a parlamentben. A kormánypárti újságok közül a Milliyet Az első elnök Erdogan, a Türkiye az Erdogan tarolt, a Takvim pedig a SzupErdogan! címszavakkal jelent meg a nyitó oldalon. A Yeni Safak a Június 24. forradalma, ismét Allah nevében és az Elsöprő győzelem, a Günes a Teljes gázzal 2023-ig, a Star A nép elnöke, az Aksam pedig a Történelmi diadal jelszavakat tűzte a címlapjára. Az ellenzéki nacionalista Haza Pártja (VP) lapja, a Yeni Cag szerint az eredmény értelmében Törökország két részre szakadt, és a két oldal között a tavaly áprilisi népszavazáson keletkezett szakadék tovább mélyül.

A kormánykritikus Cumhuriyet azt nehezményezte, hogy a választásra a lassan két éve tartó rendkívüli állapot, valamint az ellenzék és a sajtó elnyomása mellett került sor.

MTI

Hozzászólások

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Törökországban az emberek felkészülve fogadták a jégesőt, sok autótulajdonos nem bízta a véletlenre az értékeit.

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi jelképét tette tönkre egy elromlott tanker.

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Ankarában nem akarják, hogy a kultúra feledésbe menjen, így saját módszerhez folyamodtak.

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Az idős férfiról készült szívszorító kép pillanatok alatt bejárta az internetet.

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Az utasszállítót a kavicsos homokos oldal fogta meg, így nem csapódott a tengerbe.

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Az iszlám hitszónok úgy véli minden férfinek szakállt kellene viselnie.

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

A török kórház főorvosa szerint hasonló esettel még sohasem találkoztak.

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

A 18 éves királynő bírálta a rendszert egy Twitter-bejegyzésben, ezért mennie kellett.

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Szomorú statisztika derült ki a törökökről, akik Németországban élnek.

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Sajnos Törökországban ártatlan emberek haltak meg egy télapó jelmezbe öltözött által.

http://ujhazak.com