Felfüggesztette parlamenti tevékenységét a kurdbarát párt Törökországban

A HDP a bizottságok munkájában sem vesz majd részt.

Bilgen jelezte: kíváncsiak, hogy döntésük milyen hatást vált ki Törökországból és a világból. "Arra hívjuk a szakszervezeteket, hogy ne hajoljanak meg Recep Tayyip Erdogan török elnök fenyegetésének" - fogalmazott.



A szóvivő szerint attól lehet tartani, hogy Törökország polgárháborúba sodródik. A HDP kilenc letartóztatott tagján kívül kilenc képviselőt vettek még őrizetbe, hármat bírói felügyelet mellett szabadon engedtek, több ellen pedig elfogatóparancs van érvényben.

A képviselőket egyebek mellett fegyveres terrorszervezet tagjaként folytatott propagandatevékenységgel vádolják. A HDP 59 mandátummal rendelkezik az 550 fős törvényhozásban. Törökországban idén június 8-án lépett hatályba a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosítás.

A változtatást a kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kezdeményezte, mert a párt alapítója, Recep Tayyip Erdogan azt állítja, hogy a HDP tagjai kapcsolatban állnak a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezettel, amiért a politikusoknak a bíróság előtt kell felelniük.

A HDP tagadja a vádat. A PKK 1984-ben indított fegyveres felkelést. Kezdetben a kurdok függetlenségéért dúlt a harc, napjainkban a kisebbség autonómiájáért küzdenek.

MTI

Hozzászólások

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Törökországban az emberek felkészülve fogadták a jégesőt, sok autótulajdonos nem bízta a véletlenre az értékeit.

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi jelképét tette tönkre egy elromlott tanker.

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Ankarában nem akarják, hogy a kultúra feledésbe menjen, így saját módszerhez folyamodtak.

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Az idős férfiról készült szívszorító kép pillanatok alatt bejárta az internetet.

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Az utasszállítót a kavicsos homokos oldal fogta meg, így nem csapódott a tengerbe.

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Az iszlám hitszónok úgy véli minden férfinek szakállt kellene viselnie.

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

A török kórház főorvosa szerint hasonló esettel még sohasem találkoztak.

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

A 18 éves királynő bírálta a rendszert egy Twitter-bejegyzésben, ezért mennie kellett.

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Szomorú statisztika derült ki a törökökről, akik Németországban élnek.

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Sajnos Törökországban ártatlan emberek haltak meg egy télapó jelmezbe öltözött által.

http://ujhazak.com