Német külügyminiszter: még nincs döntés a német katonák kivonásáról az incirliki légi bázisról

Cavusoglu elmondta: a Bundeswehr Incirlikben állomásozó katonáit nem, viszont a törökországi Konyában található NATO-támaszponton tartózkodó német alakulatot látogathatják a német politikusok.

Gabriel közölte: a jelen helyzetben a német parlamentnek nem marad egyéb lehetősége, mint még egyszer megvitatni a csapat áthelyezésének ügyét, majd ismét konzultálni a török féllel. Szeretnénk békésen megoldani ezt a kérdést, nincs szükség további feszültségkeltésre - szögezte le a német tárcavezető. Rámutatott: a kontingens átirányítása nem jelenti azt, hogy megromlik a német-török viszony.



A német kormány a közelmúltban politikai menedékjogot biztosított olyan török katonák számára, akik Ankara szerint a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hitszónok,Fethullah Gülen hívei. Cavusoglu most is hangsúlyozta: Németországnak ki kell adnia Törökországnak azokat, akiket a puccskísérletben való részvétellel gyanúsítanak. Eddig mintegy 400-450 gülenista nyújtott be menedékkérelmet Berlinhez - tette hozzá. Gabriel kifejtette: az átvilágítás elnyúlhat, a gyanúsítottak ellen pedig egyértelmű bizonyítékra van szükség. Hangsúlyozta: a döntéseket független bíróságok hozzák meg.

A török külügyminiszter jelezte: Ankara nemcsak a tavalyi összeesküvés résztvevőit, hanem a Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár terrorszervezet németországi támogatóit is bíróság elé szeretné állítani. 4500 PKK-szimpatizáns ellen folyik eljárás Németországban, de elenyészően kevés az eredmény - nehezményezte Cavusoglu. Részletezte: a PKK Németországban is meg tud győzni embereket, hogy vegyenek részt a délkelet-törökországi hegyekben folyó harcokban a lázadók oldalán. A kurd esküvőkön pedig a PKK-nak külön gyűjtenek pénzt. Hangsúlyozta: Németországnak meg kell hoznia a megfelelő intézkedéseket és nem szabad menekültügyi központtá válnia - fogalmazott.



Gabriel elismerte, hogy a PKK nemcsak Törökországban, hanem Németországban is illegális tevékenységeket folytat, többek között kábítószerrel és fegyverrel kereskedik, ami Berlinnek is káros. A német külügyminiszter arról számolt be, hogy ha minden török állampolgár számára nem is, de tudósoknak és üzletembereknek az Európai Unió lehet, hogy a jövőben könnyebbé tudja tenni a vízum megszerzését a tavaly márciusban kötött EU-török menekültügyi megállapodás keretében. Gabriel a sajtótájékoztató után Binali Yildirim török kormányfővel találkozott volna, de Yildirim sűrű programjára hivatkozva lemondta a megbeszélést.

A török miniszterelnök is csatlakozik a minisztertanács délutáni üléséhez, amelyen Recep Tayyip Erdogan államfő elnököl. Törökország a berlini vezetés tevékenysége elleni tiltakozás jeleként már tavaly is hónapokon át visszatartotta a német képviselőket, de Berlin most először vette fontolóra, hogy kivonja Incirlikből a német légierő Tornado típusú felderítő gépeit, amelyekkel az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben vesz részt.

Az incirliki támaszpont évtizedek óta a NATO legfontosabb légi bázisa Törökországban.

MTI

Hozzászólások

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Törökországban az emberek felkészülve fogadták a jégesőt, sok autótulajdonos nem bízta a véletlenre az értékeit.

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi jelképét tette tönkre egy elromlott tanker.

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Ankarában nem akarják, hogy a kultúra feledésbe menjen, így saját módszerhez folyamodtak.

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Az idős férfiról készült szívszorító kép pillanatok alatt bejárta az internetet.

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Az utasszállítót a kavicsos homokos oldal fogta meg, így nem csapódott a tengerbe.

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Az iszlám hitszónok úgy véli minden férfinek szakállt kellene viselnie.

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

A török kórház főorvosa szerint hasonló esettel még sohasem találkoztak.

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

A 18 éves királynő bírálta a rendszert egy Twitter-bejegyzésben, ezért mennie kellett.

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Szomorú statisztika derült ki a törökökről, akik Németországban élnek.

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Sajnos Törökországban ártatlan emberek haltak meg egy télapó jelmezbe öltözött által.

http://ujhazak.com