Szakértő: nincs kockázata a törökországi német támaszpont megszűnésének

Erről azután döntött Németország, hogy a törökök megtagadták a német szövetségi parlament tagjainak incirliki látogatását - idézte fel a kutató.

Ez azt jelenti, hogy az áthelyezésnek nem biztonsági oka van, hanem egy negatív török gesztus következménye, Jordánia pedig megbízható tagja az Iszlám Állam elleni koalíciónak - tette hozzá. Azt mondta: az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás óta gyakorlatilag folyamatos választási kampány zajlik Törökországban, hiszen a referendum nyomán jövőre elnökválasztás lesz.



Recep Tayyip Erdogan török államfő és a kormánypárt számára a külföldön, elsősorban Nyugat-Európában élő törökök szavazatai igen fontosak. Ugyanakkor a nyugat-európai államok folyamatosan megtagadják, hogy a területükön kampányoljanak török politikusok, ami kiélezi a viszonyt. A NATO-tag Törökország megpróbál a NATO-tól függetlenebb politikát folytatni, ám "túltolta a biciklit", hogy kilátásba helyezte orosz fegyverek vásárlását - fogalmazott. Arról is szólt, hogy a megromlott viszony ellenére sem érdeke Törökországnak az EU-val kötött menekültügyi egyezmény felmondása.

Ennek egyrészt anyagi okai vannak, másrészt azért sem, mert újra menekültáradat zúdulna Törökországra, ha az érkezők esélyt látnának arra, hogy Nyugat-Európába jussanak Törökországon keresztül - mondta Gyarmati István.

MTI

Hozzászólások

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Törökországban az emberek felkészülve fogadták a jégesőt, sok autótulajdonos nem bízta a véletlenre az értékeit.

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi jelképét tette tönkre egy elromlott tanker.

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Ankarában nem akarják, hogy a kultúra feledésbe menjen, így saját módszerhez folyamodtak.

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Az idős férfiról készült szívszorító kép pillanatok alatt bejárta az internetet.

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Az utasszállítót a kavicsos homokos oldal fogta meg, így nem csapódott a tengerbe.

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Az iszlám hitszónok úgy véli minden férfinek szakállt kellene viselnie.

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

A török kórház főorvosa szerint hasonló esettel még sohasem találkoztak.

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

A 18 éves királynő bírálta a rendszert egy Twitter-bejegyzésben, ezért mennie kellett.

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Szomorú statisztika derült ki a törökökről, akik Németországban élnek.

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Sajnos Törökországban ártatlan emberek haltak meg egy télapó jelmezbe öltözött által.

http://ujhazak.com