Török lap: Erdogan és a szövetséges nacionalista párt elnöke megállapodott a rendkívüli állapot feloldásáról

Erdogan szerda délután, a választások után először az államfői palotában fogadta Bahcelit. A találkozó nem volt sajtónyilvános. A Sabah úgy értesült, hogy a beszélgetés fő napirendi pontjai között a választásokkal újonnan létrejövő, végrehajtó elnöki rendszer első lehetséges intézkedései szerepeltek.

Erdogan már a választási kampányban többször felvetette a rendkívüli állapot esetleges feloldasát, ugyanakkor jelezte, hogy azt később vissza is állíthatja. Ennek eldöntése az új rendszerben az ő hatáskörébe tartozik majd. Törökországban a rendkívüli állapotot a 2016. július 15-ei puccskísérlet után öt nappal, július 20-án hirdették ki először három hónapra, de azt idáig minden egyes alkalommal, újabb három hónapra meghosszabbították. A fő indok a terrorszervezetek elleni harc, köztük a puccskísérletért közvetlenül felelőssé tett gülenista hálózat, valamint a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) elleni hatékonyabb fellépés volt. A rendkívüli állapot jelenleg július 19-ig van érvényben. Ankara az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi incidensért.



A hivatalos álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami és a magánszférába. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez. A múlt hét végi elnökválasztást a nem végleges eredmény alapján Erdogan nyerte 52,59 százalékkal. A parlamenti választáson Erdogan pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ugyan önálló abszolút többségét elveszítette a törvényhozásban, de az AKP és az MHP alkotta, Népszövetség nevű pártszövetség együttesen a szavazatok 53,66 százalékát mondhatja magáénak. Az AKP és az MHP így együttesen 344 mandátummal rendelkezik a 600-ból az egykamarás parlamentben. Ezen belül az AKP 42,56 százalékot (295 parlamenti helyet), az MHP pedig 11,1 százalékot (49 mandátumot) szerzett. Az MHP-nak tehát minden egyes döntésnél kulcsszerep jut a törvényhozásban.

A török alkotmány kiköti, hogy kiterjedt erőszakos cselekmények, a demokratikus rend szétzilálása vagy a közrend szétesése esetén rendelhető el rendkívüli állapot, amelynek keretében kijárási, járműforgalmi tilalom vezethető be, betilthatók gyűlések és demonstrációk, a biztonsági erők járműveket és ingatlanokat kutathatnak át és foglalhatnak le, valamint ellenőrizhetik a szárazföldi, a légi és a vízi közlekedést. A hatóságok továbbá korlátozhatnak vagy betilthatnak sajtóorgánumokat az intézkedés idején.

Törökországban az elmúlt csaknem két év alatt mintegy 111 ezer állami alkalmazottat menesztettek, további 38 ezret pedig felfüggesztettek munkaköréből, több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-mozgalomhoz és így az összeesküvéshez.

MTI

Hozzászólások

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Találékony módszerrel védték meg autóikat a törökök a jégesőtől – videó

Törökországban az emberek felkészülve fogadták a jégesőt, sok autótulajdonos nem bízta a véletlenre az értékeit.

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi műemlékét rombolta le egy teherhajó

Isztambul híres történelmi jelképét tette tönkre egy elromlott tanker.

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Kidobott könyvekből hoztak létre könyvtárat a török kukások

Ankarában nem akarják, hogy a kultúra feledésbe menjen, így saját módszerhez folyamodtak.

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Sírva ölelte magához cicáját az idős bácsi, akinek mindene odalett a tűzben

Az idős férfiról készült szívszorító kép pillanatok alatt bejárta az internetet.

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Túlcsúszott a pályán és majdnem a tengerbe zuhant egy repülőgép

Az utasszállítót a kavicsos homokos oldal fogta meg, így nem csapódott a tengerbe.

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Török imám szerint a szakáll nélküli férfiakat nem lehet megkülönböztetni a nőktől

Az iszlám hitszónok úgy véli minden férfinek szakállt kellene viselnie.

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

Szír anya és lánya egyszerre szültek egy török kórházban – fotók

A török kórház főorvosa szerint hasonló esettel még sohasem találkoztak.

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

Törökök szépségkirálynőjét 1 nap után megfosztották a koronájától

A 18 éves királynő bírálta a rendszert egy Twitter-bejegyzésben, ezért mennie kellett.

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Németországban élő törökök közel felét nem érdekli a munka

Szomorú statisztika derült ki a törökökről, akik Németországban élnek.

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Mi történt már megint Isztambulban? – videók-képek a terrortámadásról

Sajnos Törökországban ártatlan emberek haltak meg egy télapó jelmezbe öltözött által.

http://ujhazak.com