12 szörnyű dolog, ami akkor következne be, ha eltűnne a Nap

Milyen hatással lenne a Földre, az élővilágra és a többi égitestre, ha eltűnne az égről a Nap? A katasztrófafilmek már foglalkoztak azzal a témával, hogy milyen nehézségekkel találhatná szemben magát az emberiség, ha eltűnne a Nap az égről, ám a legtöbben nem gondolkodnak el azon, hogy ennek borzalmas következményei lennének, hiszen természetesnek veszik, hogy az éjszaka után, felkel a Nap, és ott is ragyog az égen estig.

Hiba lenne azonban úgy gondolni, hogy ez örökké így marad, hiszen eljöhet az az idő, amikor a Nap eltűnik, ez pedig legalább egy tucatnyi borzalmas dolgot jelentene.

1. Ha egyik pillanatról a másikra eltűnne a Nap, akkor a növények nagyobb része túlélné az első heteket, de a napfény nélkül végül a legszívósabb növény is elpusztulna. Ezt követné a növényevő állatok halála.

2. Néhány nap múlva rohamosan zuhanna a Föld hőmérséklete. A Nap eltűnése után két hónappal már -120 fokos hideget mérhetnénk. Négy hónappal később -200 fok lenne a hőmérséklet csökkenése.

3. Amikor a Föld hőmérséklete elérné a -240 fokot, akkor az óceánok teljesen befagynának. Ennek a következménye az, hogy teljesen összeomlana az atmoszféra, és többé semmi sem védené meg a bolygót a kozmikus sugárzástól.

4. Nem pusztulna el minden növény az első hetekben, mert néhány nagyobb fafajta akár évezredekig is kitarthat.

5. Ha egyik pillanatról a másikra eltűnne a Nap, akkor a bolygók nyolc perc után nem keringenének a Nap gravitációs vonzása nélkül, hanem egyenes vonalon utaznának a világegyetemben.

6. A Nap nélkül az emberiség egy hónap alatt kipusztulna. Csak azok élhetnék túl a katasztrófát, akik egy bunkerben, esetleg az óceán mélyén, egy tengeralattjáróban bújnának el.7. A csillagokat továbbra is látnánk, de a Hold örökre eltűnne, hiszen azt a Nap világítja meg.

8. Nap nélkül az óceánokat jégpáncél szigetelné, tehát azoknak a teljes befagyása évezredekig tarthatna.

9. Ha a Nap egyszer csak eltűnne, akkor azzal talán a dögevők járnának a legjobban, mert ők el lennének látva állattetemekkel, de persze az ő táplálékforrásuk is elapadna előbb-utóbb.

10. Ha eltűnne a Nap, akkor azt gyorsan észrevennénk, mert egy perccel később teljes sötétségbe borulna a Föld.

11. Amennyiben a Nap megszűnne létezni, akkor a legtöbb baktérium napokon belül elpusztulna, de lenne néhány mikroorganizmus, ami képes a túlélésre.

12. A Nap eltűnése azt jelentené, hogy az összes óceán felülete befagyna, és csak a tengerfenéken élő állatok élnének még egy darabig.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com