300 csontunk van, amikor megszületünk - 206 mire megnövünk. Tudta Ön?

Pár érdekesség a csodálatos emberi testről:



  • 20 emberből egy embernek van minimum egy extra bordája, legtöbbjük férfi.

  • Az első 6 hét a méhen belül nem nélkül fejlődik, csak később dől el, hogy az ember férfi vagy nő lesz.

  • A női petesejt a legnagyobb sejt az emberi testben, mintegy 175 ezerszer nagyobb, mint a legkisebb sejt, a férfi hímivarsejtje.

  • Közel 100 ezer kilométernyi ér található egy emberi testben, ez annyi, mintha 25-ször mennénk végig oda-vissza a Barcelona-Budapest útvonalon.

  • 30 milliárd vörösvértest van egy emberben.

  • Amikor megszületünk 200 csontunk van, felnőtt korban viszont már csak 206. A különbség nem tűnik el, hanem összenő, és ez által már egy csontnak számít.

  • A talpunkon helyezkedik el a legtöbb izzadtságmirigy, és a legtöbb nyomásra érzékeny idegvégződés.

  • A vesék a teljes vérmennyiséget 300-szor szűrik át naponta.

  • Ha az emberi csontokat egy éjszakán át 6 százalékos sósavban áztatja, akkor annyira kioldódnak belőlük az őket merevítő ásványi anyagok, hogy akár csomót is köthet rájuk.

  • A retinán a szem által látott tárgyak fejjel lefelé képeződnek le, ezt a tükörképet az agyunk fordítja meg.

  • A fogzománc a legkeményebb alkotórésze a testünknek.


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

http://ujhazak.com