5 állatfaj, amik megtanulták, hogyan kell eszközt használni

Az ember után megjelent néhány állatfaj, akik megtanulták az eszköz használat fogalmát saját túlélésük érdekében.

Az ember viszonylag hamar rájött, hogy vannak dolgok, amiket képtelenség elvégezni pusztakézzel, így idővel felfedezte, hogy a környezetében lévő természetes tárgyakból, igazi segítők is válhatnak a mindennapi életéhez. Noha az ember ezen a ponton nem állt meg, hiszen saját eszközöket is elkezdett gyártani, nem mi vagyunk az egyetlenek, akik rájöttek, hogy a körülöttünk lévő kövek, botok és más természetes anyagok a javunkat is szolgálhatják.

A következő 5 állatfaj is felfedezte, megtanulta és tökélyre fejlesztette. 



1. Csimpánz: Az intelligens emberszabású botokat, gallyakat használ arra célra, hogy lefúrjon a földbe, vagy az odvasabb fák kisebb lyukaiba, így juttatva magát egy kis snackhez, avagy termeszekhez. Használnak továbbá köveket a dió feltöréséhez, egyes példányok pedig kezdetleges lándzsákat is készítenek. 

2. Tusk hal: Az izlandi halfajnál észre vették, hogy meg van a saját módszere arra, hogyan is szedje ki a kagylót a héjából. Ahogy megvan a kiszemeltje, felkapja, a legközelebbi sziklához, vagy kemény korallhoz viszi és addig ütögeti, súrolja a kagylót a kemény felülethez, míg a héj meg nem törik, vagy ki nem nyílik annyira, hogy kiszippanthassa belőle az állatot. 

3. Varjú: A varjak elképesztően okos állatok, így nem is olyan meglepő, hogy rajta szerepelnek a listán. Hegyesebb végű gallyakat használnak arra a célra, hogy a fák odvaiba is benyúlhassanak élelemért, valamint a bot végére felszúrva szállítják az élelmet a fészkükhöz. 

4. Krokodil: A krokodil rendkívüli ravaszságának köszönhetően, megfigyelte, hogy a vízparton élő madarak előszeretettel szállnak le és kapják fel a vízfelszínen lebegő kisebb ágakat, melyet aztán a fészkük építéséhez használnak fel. A krokodil megkeresi ezeket az ágakat, összehalmozza őket, majd alájuk bújik. Így a mit sem sejtő madarat könnyedén eltudja kapni, mikor a botok közelébe akar repülni. 

5. Polip: Saját testi épsége és életének védelmének érdekében jött rá a polip, hogy jobb ha puha és izmos testét eltudja rejteni egy masszív páncél mögé. Ezért rengeteg példány van a vizekben, akik nagyobb kagylóhéjakba, vagy kókuszdió héjba költöznek be és amikor csak tehetek ott is rejtőzködnek biztonságban. 

(forrás: Howitworks)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com