A demencia új típusát azonosították

Amerikai kutatók a demencia új típusát azonosították, tünetei az Alzheimer-kórhoz hasonlóak.Idős páciensek millióit diagnosztizálhatták korábban tévesen, akár egyharmaduk is a demencia egy másik formájában szenvedhet - írta a BBC hírportálja. A most azonosított kór (LATE, limbic-predominant age-related TDP-43 encephalopathy) leginkább a 80 év felettieket sújtja.

Ebben a korcsoportban öt ember közül egy szenved a betegségtől a tudósok szerint, akik több ezer elhunyt mintáit elemezve ismerték fel az új kórt.

   
Időnként csak a halál után lehet a demencia jeleit az agyban megfigyelni, nincs olyan teszt, amelyik kimutatná. A LATE-re a TDP-43 nevű fehérjék agyi felhalmozódása jellemző, az Alzheimer-kórra két másik fehérje, az amiloid és a tau lerakódásai. A tudósok régóta nagy erőkkel keresik a gyógymódot, a betegség sok oka és típusa miatt eddig eredménytelen volt a munka, az elbutulásra jelenleg sincs hatásos kezelés.
    

Az új kór jobb megismerése új gyógymódok kifejlesztéséhez vezethet a kutatók szerint. Pete Nelson, a tanulmány vezető szerzője, a Kentucky Egyetem tudósa elmondta, hogy az általuk LATE-nek nevezett betegség mindig is jelen volt. "Az Alzheimer-kór olyasmi, amiről mindenki tudja, hogy elbutulást okoz, ám más betegségek is állhatnak a tünetek hátterében. Amit mi LATE-nek neveztünk, az egyik leggyakoribb az okok közül. Sok a tennivaló, terápiákat kell kidolgozni rá, a mi munkánk jelentheti a kiinduló pontot - magyarázta.
   

Hozzátette, hogy az eddig Alzheimer-kórral diagnosztizáltak közül sokan kétség kívül az újonnan felfedezett betegségben szenvedtek. Robert Howard, a University College London tudósa szerint "valószínűleg ez az utóbbi öt év legfontosabb tanulmánya a demencia kutatásában".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com