A farkasok mentették meg a nemzeti parkot

A Yellowstone Nemzeti Park (USA) a világ legrégibb nemzeti parkja a Sziklás-hegységben 8980 négyzetkilométeren terül el.

farkasA gejzíreiről, hőforrásairól és más geotermikus jelenségekről híres park medvék, bölények, jávorszarvasok és farkasok élőhelye. Ez utóbbi állatfaj azonban több mint hét évtizedre eltűnt a park állatállományából. Az 1990-es években telepítették újra vissza az állatokat, s ennek nem várt hatása lett az egész park flórájára és faunájára nézve.
A farkasok egykoron az amerikai kontinens világhírű nemzeti parkjának első számú ragadozói voltak. Ám populációjuk az 1920-as években kihalt, a park farkasok nélkül maradt.

1995-ben azonban újra visszatelepítették a parkba a farkasokat, ami kiváló lehetőséget biztosított a biológusoknak, hogy tanulmányozhassák, hogyan változik meg az ökoszisztéma, ha egy csúcsragadozó visszatér az adott rendszerbe.

Eredetileg a farkasok visszatelepítésének célja a nagymértékben elszaporodott jávorszarvas állomány természetes szabályozása volt. Ugyanis a jávorszarvasok túllegelték a park növényzetét. A farkasok újbóli megjelenése azonban nemcsak a jávorszarvasokra gyakorolt hatást, hanem a park folyóira, erdeire, gyakorlatilag az egész flórájára.
A jelenséggel az ENSZ Környezetvédelmi Programja és a természet megmaradását célul kitűző szervezet is foglalkozik.

www.bbc.com

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Ókori görög színházi maszkot találtak egy horvátországi barlangban

Több mint kétezer éves görög színházi maszkot találtak régészek egy dél-horvátországi barlangban, a Peljecac-félsziget területén - számolt be a felfedezésről a Dubrovniki Múzeum.

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Az agy működését és betegségeit vizsgáló kutatás zárult le a pécsi egyetemen

Lezárult az a kutatási program, amelynek keretében huszonöt kutatócsoport száz szakembere vizsgálta az agy működését és betegségeit a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel csütörtökön.

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

HungaroMet: melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció.

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Már a kevés alkohol is rombolhatja az agyat

Egy kutatás szerint a mérsékelt ivók sincsenek biztonságban.

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

Extrém körülmények között működő kvantumszenzorokat fejlesztenek a HUN-REN Wigner kutatói

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói a nemzetközi SensExtreme projekt keretében olyan gyémántalapú kvantumszenzorok fejlesztésében vesznek részt, amelyek szélsőséges fizikai környezetben is nagy pontosságú mérésekre alkalmasak.

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók az immunrendszer öregedését lassító tényezőt fedeztek fel

Kínai kutatók új módszert fejlesztettek ki az emberi immunrendszer öregedésének mérésére, és egy olyan kulcsfontosságú tényezőt is feltártak, amely lassíthatja ezt a folyamatot - jelentette a kínai állami média.

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

A fejtetőn lehetett egyetlen szeme az emberek ősének

36 állatcsoport tanulmányozása után jutottak a meglepő következtetésre a tudósok.

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Látványos égi együttállás várható április 19-én

Különleges csillagászati jelenség, a Hold, a Fiastyúk és a Vénusz együttállása lesz megfigyelhető a nyugati égbolton április 19-én az esti órákban - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Újra aktivizálódhat az a vulkán, amely egykor egy ősi japán kultúra pusztulásához vezetett

Japán kutatók szerint a Kikai-kaldera alatt található magmakamra fokozatosan újratöltődik.

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet megfigyelni a tavaszi égbolton

Újabb üstököst lehet majd látni a tavaszi égen, hiszen a C/2026 A1 (MAPS) napsúroló üstökös után, a C/2025 R3 (PANSTARRS) várhatóan április elején éri el azt a fényességet, amikor már akár szabad szemmel is meg lehet pillantani.

http://ujhazak.com