A föld legismertebb elefántembere

Joseph Merrick (1862-1890) volt talán az első ember, akinek a betegségét azonosították a Próteusz szindrómával, ismertebb nevén az Elefánt szindrómával.


Joseph mindössze kétéves volt, amikor az édesanyja észrevette, bizonyos területeken megváltozott a bőre. Valahol sötétebb lett, valahol kinövések kezdtek el megjelenni rajta, a bőre egyenetlenné és érdessé vált. A kinövések a kisfiú bőre alatt nőttek a nyakán, a mellkasán és a feje hátsó részén. Josephet csúfolták a kortársai, így magányos gyerekkora volt. Ahogy egyre idősebb lett, úgy változott a külseje egyre különösebbé.

A fejének a jobb oldalán óriásira nőtt a kinövés, ahogy a jobb karján és kézfején is.


kínai elefántember


Tizenkét éves korára a karja annyira eldeformálódott, hogy már egyáltalán nem tudta használni. Dolgozni nem tudott elmenni sehová, így végül a cirkuszban mutogatta magát, mint látványosságot. „Elefántemberként” híresült el a köztudatban. Joseph legfőbb vágya volt, hogy fekve alhasson, ugyanis fejének súlya miatt ez kényelmetlen volt és csak ülve tudott pihenni. Egy reggel holtan találták rá a földön fekve, a nyelőcsövét összenyomta a fejének a súlya, mindössze huszonnyolc éves volt.

 

Az elefántszindrómában szenvedők problémáját egy génhiba okozza, amely valószínűleg az embrionális állapotban lévő sejtek fejlődése során keletkezik. A Próteusz szindrómára nincs ismert gyógymód. A hibás gén által kódolt fehérje túlműködik, így alakulnak ki a deformációk a páciensek testén. A születéskor a torzulások nem láthatok, pár év után azonban elkezdenek kifejlődni. Ritka rendellenesség, talán ha ötszáz eset ismeretes. A kialakult túlsúlyok hatnak mindenre, folyamatos izomfájdalommal járnak, a betegeknél gyakoribb a trombózis és a tüdőembólia, illetve a korai elhalálozás.


kínai elefántember kínai elefántember

1980-ban forgattak egy filmet John Hurttel a főszerepben, aki Josephet alakította a vásznon. A filmet hét Oscar díjra jelölték, amiből végül egyet sem kapott meg. John Hurt megmutatta, hogy a groteszk arc mögött egy érzékeny és igen intelligens férfi élt. Joseph szomorú életéből sokat lehetne tanulni a toleranciáról, egyenlő elbánásról, amiben ő mindvégig hiányt szenvedett.




Joseph Merrick Joseph Merrick

Joseph Merrick Joseph Merrick

Joseph Merrick Joseph Merrick

chinas-elephant-man04




elefántfiú elefántfiú

tumblr_lrpxthLIlm1r027v3o1_400

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com