A gazdagokat teszi felelőssé a klímaváltozásért egy nemzetközi tanulmány

A gazdagok a felelősek elsősorban a globális éghajlati krízisért - állapították meg a Leedsi Egyetem kutatói, akik 86 országra terjesztették ki vizsgálatukat.A Nature Energy című folyóiratban publikált eredmények szerint az emberek leggazdagabb egytizede nagyjából 20-szor több energiát fogyaszt, mint a legszegényebb egytized, bárhol is él a világban. A szakadék a közlekedés tekintetében a legnagyobb: a leggazdagabb egytized 187-szer több üzemanyagot fogyaszt, mint a legszegényebb egytized - írja a BBC hírportálja.     


Ennek oka, hogy a legkisebb jövedelemmel rendelkezők ritkán engedhetik meg maguknak, hogy autót vezessenek. A kutatók szerint minél gazdagabbá válnak az emberek, általában annál több energiát használnak fel. Ez a megállapítás minden vizsgált országra érvényes. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy jelentős változtatások hiányában a háztartások energiafelhasználása a 2011-eshez képest megduplázódhat 2050-re, még az energiahatékonyság javítása mellett is.

    


Az egyetem kutatói az Európai Unió és a Világbank adatait felhasználva nézték meg, hogy a különböző jövedelmű csoportok hogyan költik a pénzüket. A témában egyedülállónak számító tanulmány szerint a közlekedésben a fogyasztók leggazdagabb egytizedének számlájára írható az elhasznált energia több mint fele. Ez megegyezik azokkal a korábbi kutatási eredményekkel, amelyek szerint a brit utazók 15 százalékához kötődik az összes repülős utazás 70 százaléka.     


Az ultragazdagok repülnek a legmesszebbre, míg a brit lakosság 57 százaléka egyáltalán nem repül külföldre. A főzés és fűtés tekintetében jóval kiegyenlítettebb az energiafelhasználás, ám a fogyasztók leggazdagabb 10 százaléka még így is az összfogyasztás körülbelül egyharmadáért felelős, ami valószínűleg az otthonaik méretével van összefügésben.     


A szerzők szerint a kormányok egyebek között a tömegközlekedés fejlesztése és a nagyobb járművekre vonatkozó magasabb adók bevezetése révén tudnák csökkenteni az autóhasználatot.     Egy másik alternatíva az autók elektromosításának felgyorsítása, ám korábbi tanulmányok szerint még ebben az esetben is csökkenteni kellene az autóvezetés iránti igényt.     


A kutatók összevetették az egyes országok relatív energiafogyasztását is. A mutatók szerint a brit állampolgárok egyötöde, a németek 40 százaléka, Luxemburg teljes lakossága, míg a kínaiak mindössze 2 százaléka, az indiaiak 0,02 százaléka van benne a globális energiafogyasztók legfelső 5 százalékában. "Ez a tanulmány a hozzánk hasonló, viszonylag gazdag emberek szemébe mondja azt, amit nem akarunk hallani" - mondta Kevin Anderson, a manchesteri Tyndall Központ munkatársa, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében.     


Mint fogalmazott: "a klímakérdés hozzánk, a nagy kibocsátókhoz, a politikusokhoz, üzletemberekhez, újságírókhoz, tudósokhoz kötődik. Amikor mi azt mondjuk, hogy nem kellenek magasabb adók a repülés terén, az azt jelenti, hogy mi nem akarunk kevesebb repülni". "Ugyanez igaz az autóinkra és az otthonaink méretére. Meggyőztük magunkat arról, hogy az életünk normális, ugyanakkor a számok egy teljesen más képet festenek" - fűzte hozzá a professzor.     


A tanulmány szerint a közlekedésben használt energia 31 százalékkal növekedhet a század közepéig. "Ha a közlekedés továbbra is a fosszilis tüzelőanyagokra fog épülni, akkor ez a növekedés katasztrofális lesz az éghajlatra nézve" - írják a kutatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com