A gazdasági szaknyelvről rendez konferenciát a Magyar Nyelvstratégiai Intézet

A gazdasági szaknyelvről rendez tudományos konferenciát a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (Manysi) csütörtökön Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtár és Információs Központban.A tanácskozás célja feltárni azokat a tudományos értelemben vett problémaköröket, amelyek fontosak a mai gazdasági kommunikáció szempontjából - mondta el Bódi Zoltán, az intézet osztályvezetője és a konferencia moderátora. Rámutatott: a konferencia célja végiggondolni azt is, mit érdemes nyelvstratégiai szempontból tenni azért a kutatás, az oktatás, a jogalkotás és jogalkalmazás területén, hogy az átlagpolgárok, a gazdasági szakemberek és a politikai döntéshozók is jól értsék a gazdaságot.

    
Hozzáfűzte: a magyar gazdasági szaknyelv művelésére szükség van, hiába napjaink globalizált gazdasága, nem lehet más idegen nyelvvel, például az angollal sem helyettesíteni. Ugyanis minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy saját nyelvén ismerje és értse az életét és hétköznapjait elemi módon befolyásoló gazdasági és pénzügyi kifejezéseket.
   

A tanácskozás előadásai elrugaszkodnak a szűken vett gazdasági szaknyelvtől, tágabb, az átlagembereket is jobban érintő látásmódot igyekeznek alkalmazni - hangsúlyozta Bódi Zoltán. A konferencia témakörei közül kiemelte a versenyképesség témáját, mint fogalmazott, a gazdaság mellett a magyar nyelvi kultúrának is versenyképesnek kell lennie, fel kell tudni vennie a legkorszerűbb gazdasági kifejezéseket, elméleteket és fogalmakat.
    

A retorika ugyancsak jelentős kérdésköre a konferenciának, vagyis annak vizsgálata, hogy a gazdasági szereplők miként tudnak érvelni a fogyasztók, vásárlók megnyerése érdekében. A konferencia emellett kitér a szaknyelvi oktatás legújabb módszertani irányzataira, valamint fontos szempont lesz a határon túli magyar szaknyelvhasználat jellegzetességeinek feltárása is - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása

DNS-vizsgálat cáfolhatja az egyik legnépszerűbb elméletet.

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Két meteorraj is érkezik július utolsó éjszakáján

Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

Nem biztos, hogy a luxusbunker a legjobb búvóhely, ha itt a világvége

A tudomány szerint árnyaltabb a kép.

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Több ezer éves emberi DNS-t találtak barlangfalakon

Egy nemzetközi kutatócsoport munkájának köszönhetően közelebb kerülhetünk az őskori művészek azonosításához.

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

A hőhullámok és a többlethalálozás összefüggéseit elemezték megyénként az ELTE kutatói

Nem a legforróbb megyékben a legnagyobb a többlethalálozás, annak mértékét a helyi tényezők, így az egészségügyi ellátás, a lakáskörülmények és a felkészültség is jelentősen befolyásolják, ami fontos szempont lehet a közegészségügyi felkészülésben.

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A demencia korai jele lehet a lassabb séta

A kutatások szerint oda kell figyelni a gyalogtempóra.

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz találkozását lehet megfigyelni majd július elején

A Mars és az Uránusz ritka bolygóegyüttállását lehet majd megfigyelni a Fiastyúk csillaghalmaza alatt július 4-én, a hajnali égen.

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

A turisták kedvéért eltüntettet barna növényhalmok miatt gyorsulhatnak fel a strandok pusztulása

Ami korábban esztétikai problémának tűnt, ma már a partok egyik legfontosabb természetes védelmi vonalaként jelenik meg.

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Magyar kutatók feltárták, hogyan szabályozzák a sejtek a felesleges váladékszemcsék lebontását

Az ELTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai közös kutatásukban azonosították azt a molekuláris mechanizmust, amellyel az élő sejtek kijelölik a feleslegessé vagy hibássá vált váladékszemcséiket a lebontásra.

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is van az Indiai-óceán fenekén felfedezett bálnatemetőben

Több mint ötmillió éves bálnamaradvány is nyugszik abban a hatalmas bálnatemetőben, amelyet az India-óceán délkeleti részén, a Diamantina törészónában találtak meg - számolt be róla szerdán a BBC News.

http://ujhazak.com