A Halál völgyében a vándorló köveket nem idegenek mozgatják

A Death Valley Nemzeti Parkban nem földönkívüliek tologatják a köveket a sivatag homokjába - vélték felfedezni a kutatók.

A kaliforniai Halál völgyében rejtélyes módon csíkokat húzó, és vándorló kövek már nagyon sokat foglalkoztatták a tudósokat hosszú évtizedeken keresztül. Úgy látszik mostanra a vándorló kövek titkait sikerült megfejteni.



A kaliforniai Halál-völgyi sivatag védett helyen van. Ez Amerika talán legforróbb, és legperzselőbb sivataga. Sok különleges látnivaló van itt, de leginkább a rejtélyes vándorló, illetve vitorlázó kövek. Tudni kell, hogy ezek a kövek több mázsát is meghaladnak, de valami oknál fogva csúsznak a sivatag homokjában maguk után csíkot húzva. A legtöbb kő a Racetrack Playa sík területű versenypályán van, ami viszonylag olyan sima, mint az üveglap és ez 5 km-en terül el. A hely nyáron marsi tájnak tűnik, télen pedig ritkán jégtakaró, és porhó borítja.

A területen kisméretű kavicsokon keresztül, egészen a több mázsát meghaladó kövek találhatóak, amelyek csigavonalra emlékeztető csíkokat húznak maguk után, mert mozgásban vannak. Némelyik kő csak néhány méter hosszú csíkot húz, mások pedig akár a focipálya hosszúságot is elérhetik.

A köveket állítólag még mozogni soha, senki nem látta.

A kövek mozgására természetesen születtek egész extrém elképzelések. Van, aki mágneses erő jelenlétével magyarázza a jelenséget. Ez soha nem maradhat ki. Egyesek szerint földönkívüliek tevékenysége rejlik a dologban, de felvetődött a rejtélyes energiamezőknek a lehetősége is. Az első épkézláb tudományos magyarázat azonban 1948-ban két tudós adta Jim McAllister, és Allen Gnew személyében, akik szerint az időnkét elárasztott terület nyálkássá válik, és a szél mozgatja meg a köveket. A teóriát hamar elvetették, mert a sziklák mozgásai nem felelnek meg a széliránynak, és még így is több száz kilométeres szélre lenne ahhoz szükség, hogy a kövek megmozduljanak.



1970-ben Robert Sharp (Cal Tech), és Dwight Carey (UCLA) geológusok, felvetették a jég és a szél ereje kombinációjának lehetőséget. Ők azonban el is mentek a helyszínre, és 30 darab követ tanulmányoztak mozgásukat illetően. A köveket elnevezték. A legnagyobb kő egy 350 kg-os volt, amely a Karen nevet kapta. A geológusok a Racetrack-síkságot egy évben kétszer látogatták meg. A kövek köré karókat ütöttek le azt gondolva, hogy ha a jég áll a háttérben, akkor hozzá fog fagyni a cölöpökhöz, és meggátolja a kövek mozgását. Meglepetésükre a kövek így is tovább vándoroltak, noha soha nem látta még a köveket mozogni senki.

Mindezek ellenére még is a jég elmélet volt középpontban tudományos szinten. 2006-ban Ralph Lorenz a John Hopkins Egyetem munkatársa bolygókutatóként dolgozik az intézményben. Szerinte ezen a helyen az időjárás annyira szélsőséges, hogy marsi körülményeket lehet rajta szimulálni. Lorenz tanulmányozta a szakirodalmat, és arra az elképzelésre jutott többi kollégájával, hogy ha a sarki partvidékeken, a vízen való úszás segíti a kövek mozgását, akkor hasonló jelenség történhet a Racetrack-síkságon is. Ugyanis olvadáskor, amikor a kövek a fagyból kiengednek, azokat a folyékony víz megemeli, és mozgásba hozza, és így már a szél könnyebben el tudja mozdítani.



Lorenz az elméletével kapcsolatban egyszerű kísérletet is tett. Egy vízzel telt edénybe köveket tett ügyelve arra, hogy a köveket a víz ne lepje el teljesen. A vizet mélyhűtőben lefagyasztotta, majd a befagyott köveket fejjel lefelé egy másik vizes tálba tette, aminek az alján homok volt. A vízen lebegő jégedénybe fagyasztott kövek enyhe fújás hatására is megmozdultak, és ugyanolyan csíkokat húztak, mint a sivatagban.

Valószínűleg ezzel felfedezték a rejtélyesen mozgó kövek mikéntjét a Halál völgyében. Természetesen az emberek egy része nem fogadja el az állítást, mert ragaszkodnak a konspirációkhoz, és számukra fontosabb a rejtélyeknél maradni.

(Paramoral)